Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)

Znióváralja

82 vetítésére — amint láttuk — az arra leghivatottabb sze­mélyt, a beszterczebányai püspököt kérte fel, akinek kísér­letei azonban eredményre nem vezettek. A veszélybe jutott patronátus ugyanis túlbuzgalmában nem ismerte fel ennek a megoldásnak egyedül járható útját és az átvételre oly feltételeket szabott a miniszternek, amelyek­nek teljesítése éppen a kitűzött célt, az iskola szellemének megváltoztatását hiúsította volna meg. Ily körülmények között a miniszter nem javasolhatta a királynak sem a lejárt nyilvánossági jog megújítását, sem a patronátus elismerését s ezzel az iskola fentartását, vagy annak át­alakítását, hanem a negatív álláspontra helyezkedve, a patronátus feloszlatását javasolta, ami egyenlő volt az intézet megszüntetésével. Ha mindezek után összegezzük vizsgálódásaink ered­ményét, azt kell látnunk, hogy a kormánynak a megszün­tetésre vonatkozó intézkedéseit és a vizsgálat során tanú­sított magatartását legkevésbbé éppen az erőszak vagy a könyörtelenség jellemezte. Hiszen, ha a kultuszminiszter így akart volna eljárni, félretehetett volna minden önkor­mányzati jogot, minden hatósági közbenjárást, minden püspöki közvetítést. Mint legfőbb állami hatóságnak, az ország összes iskoláira kiterjedő felügyeleti jogánál fogva módjában lett volna közvetlenül és gyorsan intézkedni, amint azt tőle az ország törvényhatóságainak legtöbbje kívánta is. Trefort miniszter azonban ismerte e kérdés kényes természetét és bonyolult voltát s ezért bízta a vizs­gálatot az autonóm egyházakra tiszteletben tartva a jog útját és a törvényt. Intézkedéseinek bírálói és azok, akik politikáját tá­madták, azt hozták fel ellene, hogy alakiságokba, jogi formulákba kapaszkodott, jóllehet már eleve célul tűzte ki maga elé ezeknek az intézeteknek kiirtását. Ettől pedig nem tért volna el akkor sem, ha az autonóm hatóságok vizsgálataik eredményeképen más javaslatokkal járulnak

Next

/
Thumbnails
Contents