Révay István: A belvederi magyar-szlovák határ (Budapest, Magyar Statisztikai Társaság, 1941)

Bevezetés

adatok ellenére a valóságban szlovákok maradtak volna, úgy a magyar uralom megszűnése után bizonyára egyhangúlag szlovákoknak vallották volna magukat: Mivel azonban ez elmaradt, e két népszámlálás adatai nem jelentettek V. dr. számára megfelelő bizonyítási anyagot, tehát át kellett őket ugrani és csakis az 1930. évi adatokat felhasználni. Ezen a népszámláláson már gondoskodás történt, hogy az eredmények megfelelőek legyenek. Lássunk példaként ennek bizonyságául egy, a népszámlálás másnapján megjelent közleményt :

2 »Teljesen megbízható forrásból, tanuk igazolásával szereztük az alábbi értesülésünket, amelyet a belügyminiszter úr szíves figyelmébe ajánlunk . . . November 24-én az ógyallai járási főnök intézkedése folytán Udvard községben a népszámlálóbiztosok részére oktató értekezletet tartottak, melyen főleg az ógyallai járás északi vegyesnyelvű községeiben kinevezett biztosok vettek részt. Az értekezleten a járási főnök kiküldötte egyszerűen megállapította, hogy melyik községben hány százalék magyart szabad feltüntetni. így például megállapította, hogy Kolta községben maximum 10%, Jászfalu és Csehi községekben 5%, Szemere és Baromlak községekben még ennél is alacsonyabb arányszámú magyarságot kell feltüntetni.« A cseh-szlovák népszámlálási adatok felhasználásának nagy szépséghibája egyébként az is, hogy ezek a cseh és szlovák lakosságot együtt mutatják ki, ami különösen a városok és nagyobb helyek esetében teszi őket irreálissá. A magyar és a cseh-szlovák népszámlálási adatok összehasonlításának vonatkozásában először is meg kell állapítani, hogy igaza van V. dr.-nak, hogy az egyes községeknek a kétféle számlálásokon megszámlált lakossága kivételes esetektől eltekintve általában ugyanaz a lakosréteg. Azt azonban elfelejti hozzátenni, hogy éppen az 1930-as adatokra nem vonatkozhatik ez, mert közben megtörténtek a cseh-szlovák földreform agrártelepítései. A másik kiindulási szempont, hogy a két népszámlálás nemzetiségfelvételezési módszere különbözött. A magyar népszámlálás ugyanis az anyanyelv szubjektív megvallásának, a cseh-szlovák népszámlálás pedig a nemzetiségnek objektív jegyek alapján történő megállapításának módszerét alkalmazta a számlálóbiztosok és a hatóságok felülvizsgálati joga mellett. (Persze nem minden egyén bevallását korrigálták, de ha megvan a biztosnak és hatóságnak a felülvizsgálati joga, akkor úgy kell venni, hogy az egész megszámlált tömeg bevallása felülvizsgált, mert amint nézetükkel ellenkező megvallásra akadnak, azonnal élnek e jogukkal.) Ennek megemlítését és a módszertani kérdéssel való foglalkozást teljesen nélkülözzük V. dr.-nál ; teljesen átsiklik e kérdésen és megelégszik azzal, hogy leszögezi a magyar adatok megbízhatatlanságát és ezzel szemben jóknak minősíti az 1930 évi cseh-szlovák adatokat. Bizonyos, hogy egyetlen népszámlálás sem 100%-nyi pontosságú. Az államalkotó nemzetiség vonzása, a biztosok kedvezése a többségi nemzetiség javára olyan jelenségek, melyek teljes mértékben sohasem küszöbölhetők ki. Hasonló esetek s így valószínűtlen eredmények feltétlen előfordulnak a magyar népszámlálási adatok között is. Ne akarja azonban V. dr. azt mondani, hogy az 1930. cseh2 Prágai Magyar Hírlap, 1930 dec. 2. : Az ógyallai »kormányozható« népszámlálás. 7