Sziklay Ferenc: A világ ura

tökösökből, melyeknek gyémántos fejei fűződnek össze övvé a derékon. A szoknya nem egy lepel, de dús selyembojtokból áll, melyek közül minden tánclépésnél kisüt az eleven test. Tabarin jellege van az egész teremnek, csak a közönség maga az „attrakció". Az uralkodó iistökös-ötlet világától csak ők hárman ütnek el egészen különös jelmezükkel. Caduc úr egy középkori asztrológus bő fekete köpenyével, melyen a zodiákus rajzai csillognak arannyal kihimezve s holdas, csillagos süvegével óriási feltűnést keltett. Goldhand és Éva a paradicsomi emberpárt utánozzák, — már persze a szinpadi Ádámot, Évát, — valódi párducbőr általvető és borostyánfüzér takarja mezítelenségüket. Őket is megtapsolja a tömeg, mikor belépnek. Együtt forognak mindig Ádám és Éva s az öreg asztrológus, kezében az óriási papírból kasírozott távcsővel, ott topog körülöttük örökké. Szidják a párok, ha belé ütköznek a vakon botorkáló tánc közben. Csúfolják mások, mért nem keres párt ő is magának. Az öreg türi. Minden percben előszedi az óráját, — hogy el ne szalassza a vészes pillanatot. Egy pajkos üstökös, — annak van egészen felcicomázva, mert a homlokán ragyogó diadémból elül-hátul csillogó eziist lametta omlik alá a térdéig, — oldalba fúrja az öreget a fejével. — Hopp, apám! — Vigyázz, elviszlek. — Héj, öreg, — kiált egy másik, — a középkorban nem hordtak ám kronométert a csillagvizsgálók! Homokóra kellene a kezedbe. — A tied fut le nemsokára! Dörmögte az öreg úr, de az üstökös már messzire száguldott a párja karján. Háromnegyed tizenkettőt üt valahol egy mély bűgásu óra. — Ejnye, éppen olyan a hangja, — gondolja Éva, — mint az én szobám órájáé a Petit Trianonban... ... Még négy és fél perc!... 97 10