Sziklay Ferenc: A világ ura

— Csalódhatik. Az Isten nem azért teremtette az életet, hogy elpusztítsa. Nem az embert, azon ugyan nem lenne mit sajnálnia, az meg is érdemelné, de a többi, ártatlanabb állatot. Éppen a hasznosokat, akiket szeret, mert széppé alkotta őket s mert az ég alatt a szeme előtt szeretkezteti őket, hogy örökéletüek legyenek. Gyönyörködni akar bennük. Gondolja meg kisaszszony, ami káros féreg van a földön, az mind a föld alatt szaporodik. Ezek föltámadnak a tavasszal és elborítják a földet, mert nem lesz, aki belőlük élve megritkítsa a soraikat. Nem, nem lehet, hogy az Isten megbontsa a világ csodálatos összhangját: hogy a rossznak is haszna van, mert abból táplálkozik a jó és kiirtsa éppen azt, amit szépnek és hasznosnak teremtett. Nyugtalan lett az öreg, nagyon hosszúnak találta már a diskurzust. Fölállt s kitekintett az ablakon. Az égre felhő borult, csak egy helyen voit világosabb a szürke egyhangúság, ahol az üstökös erős fénye átvilágított a felhőfüggönyön, mint ahogy a hold szokott a könnyű, országos esőre hajló felhőzeten. — Most aludt ki a csillagvizsgálóban a fény, — mutogatta a néma izgatottan, — megyek, ha megengedi. Nagyon megharagudnék a gazda, ha megtudná, hogy vétettem az inas-illemtan ellen. Konfidenciának venné, pedig, — Istenem, de boldoggá tett! Evelin kézcsókra nyújtotta a kezét s közben melegen megszorította a férfiét. Azután elsietett a hálószobájába. Nem akart ma az apjával találkozni, egyedüllétre vágyott, hogy rendezze egy kicsit a kusza uj világot, mely a néma vallomásai nyomán gyúlt a lelkében Nem tudott volna elaludni úgysem, irtózott „attól" az ágytól. Le sem vetkőzött, megült a „Récamier" sarkában, hideglelősen az izgalomtól s elgondolkozott. Hallotta, amint apja bejött. Hallotta, amint a néma bezárja az ajtót s öregesen elcsoszog a szobája felé. Az apja lábujjhegyen az ajtóhoz közeledik, hallgatózik.. Máskor örömmel ugrott volna a nyakába, ma félt attól, hogy 89