Sziklay Ferenc: A világ ura

VII. BOSSZÚT! ÜDVÖSSÉGET! — Én nem megyek! — jelentette ki Éva a leghatározottabban az apjának, mikor az, keserű csalódásában, élete legnagyobb hajótörésében, mentő-övnek jellemzte Qoldhand figyelmes ajánlatát. — Még te is elhagysz, drága kis leányom? — siránkozott Caduc úr. — Mim maradt nekem rajtad kívül? A tudásomat megcsúfolták. A csillagomtól megfosztottak. Hitvány érdekből! Elvették a hitemet a nemzetemben! Óh, szégyellem magam, hogy franciának születtem! Gyáva lett a gloire nagy népe, megijedt az első fenyegetésre! Fidonc! — Benned is csalódjam? Éva, kis pajtásom, egyetlen barátom!... —- Nem papa, nem hagylak el, de ne menj ahhoz a véreskezű emberhez. — Aranykezű, nem véreskezű, — fiam, — egyetlen ember a földön, aki megért. Az első volt, aki hitt az igazamban. Az egyetlen, aki a végveszélyben az emberiség megmentésére gondolt. Mért mondod véreskezűnek? — Nem tudom. Félek tőle. Láttad volna a szemét, amikor egyedül maradtunk. Láttad volna, hogy ki ván engem, hogy nézett rám, mint a héja a biztos áldozatára. Nem neked akar segítségedre lenni, engem akar. Azt hiszi, ha együtt leszünk, meghódit. Kellesz neki, hogy az üzlete jól sikerüljön, hogy tőled kapjon biztatást, mert ne hidd, hogy hisz neked, neki csak a pénz kell, amit a gázálarcon kereshet. — Honnan tudod ezt? 73