Sziklay Ferenc: A világ ura

— Nos, mit szól hozzá? — kérdezte lelkendezve Qoldhand, mikor Gáthy a cikk elolvasása után kérdően tekintett föl rá a kényelmes bőrfotelből. — Tanácsos úr hisz ennek az ostobaságnak? Hányszor megjósolták már a világ végét! Talán minden üstökös megjelenésekor, mégis szent a hitem, hogy a jó öreg Föld végelgyengülésben fog kimúlni, egy pár millió éves korában. Ľz is csak fantazmagória. — Persze, hogy az, én is annak hiszem, bár nem tudom, hogy ez egyszer nincs-e valami igazság a dologban, — de nem az a fontos. Az, hogyha ezerszer is oktalanul Ígérgették a tudósok a világ végét, a közönségnek legalább ötven százaléka elhiszi ezeregyedszer is. Emlékszik, mit mondtam a minap? Engem az üstökös csak az üzleti oldaláról érdekel s az üzleti érvényesülés titka az emberek hiszékenységét kihasználni. — De ez lehetetlen. Én nem értek a csillagászathoz, csak annyit tudok, hogy az üstökösök csóvája könnyű gáz, ha ugyan nem egyszerű elektromos fény-kisugárzás s ha az összeütközés tényleg megtörténik is, a föld légköre sűrűbb az üstökös anyagánál, nem engedi át a könnyebb gázokat. Legföljebb egy gyönyörű égi tűzijátékban lehet része az emberiségnek, mert a sok apró meteor elég a levegő súrlódása következtében. — ön tudja ezt. De muszáj-e tudnia az emberiségnek? — Csak egy pár felvilágosító cikk kell az újságokba s az egész világvége-legenda szétfoszlik, mint egy buborék. —• Éppen ezt nem akarom. Sőt! Én fűteni akarom az emberek fantáziáját, hogy higyje el a lehetetlent is. Higyje el mérnök úr, ami valószínű, ami kézenfekvő, sohasem ragadja meg annyira az emberek képzeletét, mint a legabszurdabb dolog. —• De még mindig nem tudom, hogy akar pénzt keresni az üstökösön, —• Pedig oly egyszerű. Egy pár hangulatos cikk az élet végveszedelméről s a közönséget elfogja a halál37