Sziklay Ferenc: A világ ura

IV. A GONOSZSÁG VISZI ELŐRE A TUDÁST Harmadnap délelőtt pontosan megjelent Qáthy Jenő Qoldhand Ádám pazar fényűzéssel berendezett bécsi lakásán. Egy Habsburg főherceg palotáját vette meg a hietzingi kis nyulbőrös, bútorostól, lakájostól, de arra nem volt elég pénze, hogy az összhangot is megvegye maga és a fényes miliő közt. Valahogy kirítt ebből a történelmi környezetből, az előkelőségből nem a meghittség, de a pénz szaga áradt. Volt ott minden, ami „gut und teuer", csak a Louis XVI. asztalkán álló drágaművü fayence japán váza s a patinás szinii antik gobelinek közt a Picasso-kép rikított bántó kontarszttal, Qáthy Jenő mosolyogva nézte a fogadóterem Ízléstelenül össze-vissza hordott drágaságait, amig az inas arany tálcán bevitte Goldhand úrnak a névjegyét a dolgozószobába. Nem soká kellett várakoznia, mert Goldhand úr jött ki sebbel-lobbal elébe s tessékelte beljebb. A dolgozószoba inkább luxushelyiség volt, mint a munka otthona. A hatalmas angol bőrgarnitúra szinte hallhatóan veszekedett az aranyozott mahagóni íróasztallal, amely inkább Mine de Sévignée levelezésére lehetett valamikor alkalmas, mint arra, hogy innen irányítsák a pénz háborúját Európában. Csak a két telefon jelezte, hogy itt sokat beszélnek száz meg száz kilométereken át. Goldhand úr még egy pár utasítást ad titkárjának, aki notesszel a kezében stenografálja a parancsokat. 35 2*