Sziklay Ferenc: A világ ura

III. LÁTHATÁRON AZ ÜSTÖKÖS Másnap reggel meglepetésszerűen jelent meg a lapokban a hir, hogy a minisztérium Forgács Dezső eddigi szinigazgató lejárt koncesszióját nem hosszabbította meg s azt egy évre Telkes Ernő színigazgatóra ruházta. Az ellenzéki lapok éles szavakkal kritizálták ezt az intézkedést, nem féltek kimondani, hogy a züllés lejtőjén álló embert nem tartják sem anyagi, sem erkölcsi tekintetben kellő garanciának e nagyfontosságú kulturális ügy megoldására. Az egyetlen kormánylap viszont vezércikkben méltatta az uj direktor nagyszerű képességeit, szervező és rendező zsenijét, mely fővárosi nívóra fogja emelni az eddig vidéki jellegű kisebbségi színészetet. Persze el nem mulaszthatta azt sem a cikk irója, hogy egy oldalvágással a szomszéd állam kurzuspolitikáján ne üssön egy nagyot, ugy állitva be Telkest, mint a magyar zseni prototípusát, akit kiüldöztek hazulról progresszív világfelfogása miatt s akit íme a liberális demokráciának kellett rehabilitálnia, kenyérhez s érvényesüléshez juttatnia. Telkes valóban lázas munkába fogott. Az ellenzéki lapok azon kifogását, hogy a változás szociális szempontból is igazságtalan, mert állásnélkülivé teszi a már megszervezett színtársulatot, avval védte ki, hogy nyilatkozatot tett közzé a kormánylapban, melyben bejelenti, hogy a teljes régi színtársulatot an blokk átveszi s Forgácsot is rekompenzálja avval, hogy a teljes színházi fölszerelést megvásárolja. Sőt kiegészíti az együttest a legjobb fővárosi erőkkel s uj díszleteket terveztet 29