Sziklay Ferenc: A világ ura

kellett más hozzá, csak az, hogy egy pár spleenes ember unalomból vörös vonásokat húzogasson a térképre. En sem hittem volna soha, hogy éppen a passzióm, a mellékfoglalkozásom ad majd egyszer kenyeret! Hogy én a számok embere, a rideg realitások helyett illuzióhazugságokból fogok megélni. Díszlettervező! Hahaha! — Ne kacagj, — vágott közbe Telkes — a díszlettervezés művészet, a tudásnál is magasabb rendű valami. —• De hogy nem tud ennyi tudással állásba jutni? — Odahaza defektet kaptam — felelte Qáthy rezignáltán. — Egy a bűnöm, hogy idealista voltam, azt hittem, hogy az eszmék kormányozzák a világot s az emberek jók. Hittem bennük és „kompromittáltam" magam. És ezt otthon még mindig nagyon komolyan veszik. Rájöttem, hogy az eszme nem abszolutum, mert azt is emberek csinálják s az emberek alapjában rosszak. Nem érdemes másért élni, csak a magunk érdekeiért s akkor mindenki megfér az életben. Sajnos, minden egészséges gondolat későn jön meg. Ma otthon proskribált vagyok, idegenben pedig élhetetlen. Ez a magyar faj átka. Nincs bennünk mozgékonyság, huz a föld, a haza, még ha megtagadott is. —- De hiszen a haza is csak egy eszme. — Már akinek, tanácsos ur! Nekünk élő valóság. Átkozzuk és mégis szeretjük. Qoldhand ur elunta a neki érthetetlen filozofálást, témájára fordította ismét a beszélgetést: — De azért számithatok önre, ha szükségem lesz a tudására? —• Hogyne. Csak véglegesen nem kötöm le magam. Csak annyi pénzre lenne szükségem, hogy áthajókázzam a tengeren. Talán a távolság eltépi bennem azt a szálat, melyet itt, a közelben nagyon is érzek. —• Azt hiszem, pár hét alatt annyit kereshet, hogy megvetheti a rehabilitációját odahaza is, nem kell kivándorolnia. —• Az nem eladó uram, azt vagy elfelejtik, vagy megbocsájtják! Mindenesetre kérnem kellene mindkét22