Sziklay Ferenc: A világ ura

keservesen, — enyhülőn, —• talán boldogan a végin. Egy viz lesz kezében a csipkés kis kendő, Istvánnak is mintha tormát reszelnének az orra alá, — nem röstelli, öklével törüli le a könnyeit. Aztán feláll a leány, szinte átszellemült arccal veti magára a bucsu keresztet s boldog, enyhült mosollyal nyújtja megint a jobb kezét a férfinak. Ahogy kifordulnak az ajtó felé, ott áll lecsüggesztett fejjel a másik két ember, — mégis ide hivta őket az Isten hivó szava. Szó nélkül mennek haza, a beléjük szállt üqpepi jóság, békesség hangulatát egyikük sem meri emberi szóval elriasztani... 123