Sziklay Ferenc: A világ ura
XI. EGYSZERŰ ÉLET A későre maradt reggeli után tanácsot tartott a négy ember, mihez kezdjenek, hogy osszák be a munkarendet. A két müveit ember tanácstalanul állt a feladatok előtt. Goldhand éppen a vendégszoba szekrényéből kajtatott elő valami egybeszabott ruhát, amilyent a vizvezetékesek vesznek magukra, ha tisztitják a csatornákat. Azért tartogatnak ilyesmit a bányatelepeken, hogy a látogatók ne mocskolják be a magukét. Vedlett volt egy kicsit, lötyögött is rajta, de szükségből megment. Persze az elegáns Goldhand Ádám, a bécsi éjjeli világ „Walesi Hercege" egyszeriben eltűnt róla. Sehogy sem is tudott megbarátkozni magával, egyre azon sápítozott: —. Csak benzint tudnék szerezni! —• Oszt mire az magának? — kérdezte a bányász. — Hát hogy tovább mehessünk. — Hova a fészkesbe akar menni? Azt hiszi, mindenütt akad egy vakondok ember, akit meg nem fojtott az üstökös? — Mit avatkozik maga a mi dolgunkba? Ki hivta ide? — Mondtam már az urnák, hogy én itthon vagyok. Ha nem tetszik itt az urnák, föl is ut, le is ut. Mehet gyalog is. Ádám se automobilon futott ki a paradicsomból! Én ammondó vagyok, hogy mindenek előtt ki kell puculni a házat a dögöktül, mert ha három nap süti őket ez a jó Istenadta meleg, olyan büdösek lesznek, hogy a 115 8*