Sziklay Ferenc: A világ ura

piszok. Kezében dróthálós Davy-lámpa, az áraszt bizonytalan fényt kis sugaru körben. Feje fölé emeli a lámpát, hogy jobban lásson. — Qui est ce? —• kérdi riadtan Caduc ur. A kisértet ugy látszik megérti a kérdést, mert felel rá: —. Zső. — Ez gyöngén tudhat franciául, — villan át hirtelen Éva agyán — „je"-t mond a „moi" helyett. Caduc ur feléje közeledik, de mikor az idegen meglátja a csúcsos süvegü, bő lebernyegü alakot, ruháján a kalendáriumban látott misztikus jelekkel, ijedten hátrál. Keresztet vet magára s értelmetlen szavakat mormol: — Minden jaóteét leélek dicseéri az urat!... Hiszen ez maga a százesztendős jövendőmondó!... —• Ne féljen, jó ember, — áll most elő Éva — emberek vagyunk, maszkabálról jöttünk, azért vagyunk ilyen furák. —. Vuj! — nyugtázza a magyarázatot az idegen. — Ki maga? Honnan jön? — kérdezi az öreg kételkedve. — Mag-Matyaó Estány... szolgálattyára, a hetedik szintrüí. — Hát ember? Nem vizió? Az idegen megint értelmetlen szavakat hadar: — Viziló az öregapád! De hogy kerülnek ide az uraságok? — kérdezi kerékbetört franciasággal, mert ráeszmél, hogy franciák az idegenek s mert azt hiszi, hogy olyan francia urak, akik a bányatulajdonos francia társaság kiküldöttjei, magyarázni kezdi: — Kérem, én nem akartam kijönni. De már reggel hatkor kellett volna jönni a leváltásnak s nem jött, hát mondok, megnézem, mi a baj. A mérnök ur sem jött, hát mondok, akkor meg már éppen baj lehet, mert az meg ott ül az ember nyakán, ha kell, ha nem. — No arra ugyan várhatott volna, — mondja Caduc ur — a leváltás meghalt. —• Az ímbre sógor?... No a szentyit!... Hát ml baja volt? 106