Sziklay Ferenc: A világ ura

— Maga a felelős szerkesztője ennek a helyzetnek, hát már most segitsen, mert különben kipusztul a paradicsom! — Hagyjon Éva, ne kínozzon! Ha tudná, hogy milyen szerencsétlen vagyok. —• De hiszen, Ádám ur, a bibliai elődjének szemét biztosan kikaparta volna az ő életre kelt oldalbordája, ha azt feleli neki az ura: „Ah, milyen szerencsétlen vagyok!" — Fojtottan ejtette ki a szókat, mintha attól félne, hogy megzavarja a mérhetetlen csendet. — Férfiak! Tudás és erő! Ostobaság és gyámoltalanság! Ez vagytok! Ti, ti akartatok szembeszállni az Isten büntető haragjával? Te akartál engem meghódítani, te tömeggyilkos? Csak ugy tudsz konkurrálni más férfival, hogy megölöd? Pfuj! Ilyen hősiességgel akarod meghódítani egy nő szívét? Ez lesz a szerencsés kezdete az uj emberiségnek, hogy gyűlöletben foganjanak a gyermekek? Mert gyűlöllek. Gyűlöltelek mindig! Tessék, ketten vagytok. Fogj le apám, mint az este. Végy erőszakot rajtam^ mint egy állat. Majd szülök neked csupa Káinokat, csak azok nem Ábelt fogják leütni, de az apjukat! Fogadom. — Ne kínozzon, drága Evelin! — Ezt akartátok? Hát nem lenne jobb most a többi sorstársunkkal együtt ott feküdni az opera romjai alatt, hamuvá válva, mint egy óriási krematóriumban, ahelyett, hogy éhen haljunk? S amíg megvált a halál, földet együnk kínunkban, vagy fakérget, mint a sarkutazók?! — Könyörüljön már meg rajtam! — Ne kínozzon! Könyörüljön! — Nem tud mást? Ruhát adjon, mert meztelen vagyok. Szobát adjon, mert fázom. Ágyat adjon, mert fáradt vagyok. Vacsorát adjon, mert este van és tegnap estétől nem ettem semmit. Még ezt sem tudja megtenni? Hogy tud majd gondoskodni a gyermekeiről? Buták! Kulturemberek! A civilizáció hősei. Önhittek vagytok. Azt hiszitek, hogy értek valamit is magatokban! Az élet támogatott, a millió meg millió embertárs. Egyedül ledőltök, mint egy élére álli103