Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

az a béke éveit készíti elő. Mi a békét ezen a tájon, melybe történelmünk és emberi mivoltunk minden méltóságával gyökeret vertünk, oszthatatlannak érezzük." (Szalatnai, 1943. XII. 19.) A szlovenszkói magyar író önmagát, pacifizmusát középeurópai feladattá tudatosítja: „A szenvedély, ami a kedélyeket fűti és lázítja, egy elmúlt kor élményanyagából, kölcsönös hibákból, bűnökből táplálkozik. Aki lelkében leszereli, közömbösíti, elfogyasztja a mérgező anyagot, aki ma a mélyen emberi szabályhoz tartja magát, hogy jobb az igazságtalanságot magunkon tűrni, mint másokon gyakorolni, korszerű közép-európai feladatot végez, s nem a múlt parazitája, hanem türelméveljózanságával, mértéktartásával, s ha kell, szenvedésével is már mindannyiunk jövőjét építi, mely szép és tiszta, nagy és szabad emberi álmok és örök érvényű természetjogi és erkölcsi normák nélkül sohasem lesz bármilyen szerény mértékben is, de valamennyiünket kielégítő valóság." (Peéry, Magyar Hírlap 1943. VIII. 1.) Ábel hangja ingerlően tiszta. A füst egyenesen száll fel az ég felé. De a földön a káini törvények döntenek. A magyar Ábelek tisztasága, csakúgy, mint az Ossietzkyk parancsa: „Entbarbarisierung der Gesellschaft", elfúl a mai prolongált éjszakában, a „nostalgie de la barbarie" változatlanságában. A magyar pacifista elemnek itt nincs kapcsolata, de volt egy rossz sejtelme, féltése és intése: „Aki még nem csömörlött meg az erőszaktól, a bosszútól, a gyilkolás válfajaitól, ne számítson méltó békére. Az a békét arra óhajtja használni, hogy most ő üssön, viszszaüssön... Ez a lelkesedés, mellyel a bosszú óráját 49