Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

törekvéseit komolyan értelmezték a magyar írók." (Újvári L., Korunk 1936. 194.) És ez az értelmezés nem szűnt meg a háborús években sem. Európában a humánum felelős és szabad szava a semleges államokon kívül csak a magyar írók műveiben élt. És nemcsak az eredeti alkotásokban. Csak fel kell lapozni a magyar könyvkatalógusokat ezekből az évekből: a fordítások tömegét az „ellenséges" államok termékei és „destruktív" zsidó művek alkotják. Német alig van, és az is emigráns termék. Német lapok pesti tudósítói, szlovák fasiszta lapok denunciálásai ezt a jelenséget állandóan pellengérezik. Márai Sándor történeti ténnyé tudatosítja az eredményt: „A magyar irodalom ma az egyetlen Európában, mely az európai szellemet képviseli... Ez az eredmény az idők távlatában felér nyert csatákkal... Nyugodt lélekkel bizonyíthatjuk, hogy kevés nép akad e pillanatban a nagy világon, melynek fiai oly hűséges szolgálattal dolgoznának az európai népek közös kincsének s általában a világirodalomnak megértésén, megtartásán és ismertetésén, mint a magyarok. - Ez a nemzet még ma is, a legnagyobb háború kellős közepén is ad valamit Európának." (Magyar Hírlap 1942. IV. 14.) Ha Magyarországon ennyire kizárólagos irodalmi lényeg lett az európai emberi hang, akkor a vox humana avantgardistáinak itteni kísérleti élményföldjén az írói magatartás csak adekvát módon reagálhat. A pesti író megállapításait - a magyarországi német megszállás előestjén, csak a pozsonyi magyar író - Szalatnai Rezső húzhatja alá: „Az írók elárulták hivatásukat. Ha elül a vihar, felelősség36