Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

10 A német fasizmus legsajátosabb háborúját szenvedte a világ. Népek, nemzetek, népcsoportok, egyének megítélésénél csak egy kritérium lehet a döntő: mennyire ártottak vagy használtak a német totalitásnak? Mennyiben kollaboráltak, hasonultak, azonosultak, vagy mennyire különítették el magukat az adottságok lehetőségein belül. A szlovenszkói magyarság csak a non possumus útját választhatta. Ez nemcsak az antifasiszták természetes reagálásában nyilvánult meg, hanem a fasisztáknak indult magyarok áthasonulásában is. Esterházy János és pártja, a Szlovákiai Magyar Párt - mely nem tévesztendő össze az átkerült Egyesült Magyar Párttal, ahol Jaross Andor fújta a tenort - mindjárt az elején kínosan, kényesen különítette el magát a jarossizmustól, mellyel többé Esterházynak közössége nem lehetett. A végül is a nyilasoknál kikötött Jaross, a Völkischer Beobachter vállveregetettje, az antidemokrácia fenegyerekeként handabandázik: „A liberalizmus: demokrácia, a demokrácia: vita, a vita pedig rendetlenség és fegyelmezetlenség." Mondja ezt ugyanakkor, amikor az itteni hivatalos pártmagyarság utolsó szalmaszálként a demokrácia masaryki diszkussziós lehetőségébe kapaszkodik: „Végtére a diszkusszió az emberek, főként a közéleti emberek legelemibb joga, melyet még ma: a demokrácia kurzusának katasztrofális zuhanása idején sem lehet vita tárgyává tenni." {Új Hírek) Az itt rekedt magyarság a főbe kólintott módján eszmél a demokrácia jogaitól való elesettség tényére: a fasizmus demagógiájának következményeire. Itt többé nem lehet fegyvertárs: a tegnapi szövetségesek ellenségként döbbennek egymásra. De a hőkölés, ez a tegnapi bűnökre döbbenés, ez a fasiszta bűntársi undor volt a gyógyulás kezdete. A hitlerizmus igézete megtört, a hasonulás, az azonosulás elmaradt, az általánosított non possumusnak nem állhatott 19