Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Cs. Szabó László: Kárpát kebelében

kizárólag azért, hogy irodalomról csevegjen vele. A város keleti végén kopár halmok vannak. Mielőtt a római pinea-ligetek örökre megbabonázták volna a tekintetét, a fiatal Markó Károly innen festegette a Tátrát. Zivatarra készülő, fojtott délelőtt értem Lőcsére. A piacon gyümölcsöskofák és cserépárusok üldögéltek, valaki ujjgyakorlatot játszott a fejem fölött. A duplaorrú sekrestyés még emlékszik Divald Kornélra, aki tűzoltólétrával mászott a szárnyas oltár csúcsához s napestig fényképezett. Benézek a tornácos udvarokra, egyik-másik helyen az emeletre is felmerészkedem, ha szimatom nem csal, itt olyan jól főznek, mint a medgyesi vagy szebeni szászoknál. Az egyik udvarban elnyűtt gyereksírás hallszik a föld alól, a fehér oszlopok közé állított ketrecben tyúkok kotyognak, s úgy látszik, a hosszú konyhakésre várnak. Hirtelen megfordulok. Kétrét görnyedt boszorkány közeledik a sötét kapualjból, előrebökött pálcája meg-megkoppan a macskaköveken. Úristen, mi lesz, ha engem is befalaznak egy házba, parázsló szemű macskával a fejemen! Összeverődik a fogam, s a kísérteties városból egyet futok az állomásig. Heves záporban, csúszós sínen siklik lefelé a villamos vonat, van időm gondolkozni az üres fülkében. Mi vár a szepesi városokra? Legtöbbje már nem is város. A fővonal csak Iglót érinti, amit Mária Terézia a lengyelektől visszavett kerület székhelyévé tett, s azóta is virágzik. Elszegényedtek, elparasztosodtak. Az összbirodalom vámtarifája megölte amúgy is sorvadó kereskedelmüket, a kassa—oderbergi vonalon feláramló gyári verseny a küzműipart. Gyáraikkal majd végez a cseh iparvédelem. Barátok s borozás nélkül jártam ezt a vidéket. Ahogy a nép csak úgy jegyezte meg a királyait, ha nevükhöz biggyesztette testi tulajdonságukat, a városok iránti rokonérzésemet vagy ellenszenvemet én is jellemükbe vágó, titkos jelzőkkel bízom az emlékezetemre. így lett Bruxellesből a Fényes, Gandból a Rettenetes, Bruges-ből az Arcátlan. És így mondom most magamban: Kassa a Hibátlan, Eperjes a Kedves, Lőcse a Kísérteties, Késmárk a Fagyos. Elértünk hát oda, ahol anyánk girardi kalapja harminc év előtt fölrebbentette a madarat. A Tátrába. Felhők hömpölyögnek a tarpataki völgyben, csak lóg az eső, mégis megázom. A kő s a növényzet vadul irtják egymást, a gyökér szétmarja a gránitot, a legörgő szikla derékba töri a fenyőket. A kilátón kicsit kitisztul, s egyszerre meglátom, amint ott messze a Poprád hűtlenül elhagyja a régi hazát. Csönd van. Holnap este betérek a határ menti fogadóba, s fizetésül előveszem a régi aranytallért, melyre az álomszuszék Szaniszló király képét verték, de olyan álnokul, hogy Szamárfülűnek hívták azóta. 98