Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Cs. Szabó László: Kárpát kebelében

elő, amelyeket nevük hallatára gyermekképzeletében kifestett. Most is cserbenhagy a tudásom, csak a híres két hűtlen folyóra emlékszem még vissza. A Poprád és a Dunajec álnokul elhagyják hazánkat — hová, merre? azt persze ismét olyan kevéssé sejtem, mint fölháborodott gyermekkoromban. Végre találkozom a két mezítlábas veszedelmes suhanccal! Mert allegorikus gyermeki képzeletem lógós ingujjú, szeplős utcakölykökké személyesítette őket: maszatos kezüket végigsodorják az orruk alatt, mintha föl akarnának pofozni, úgy szöknek át a kárpáti határon. Elemista koromban a szomszéd kőműves elzüllött fiaitól s ettől a két hűtlen folyótól féltem legjobban. Egy kicsit össze is kevertem őket. A Hernád völgye friss hegyi levegővel kínál, a túlsó parton lágyan kékell az Eperjes—tokaji hegylánc. Ez a vonulat két Magyarország, egy keleti s egy nyugati ország határa volt; a hegy mögött feküdt a láp, a vízi rejtek, az új hit világa, a külső Erdély, erdélyi fejedelmek birtokfüggvénye s így protektorátusa. A hegytől nyugatra terült el az igazi királyság, a kincstár bérbeadott bányáival, a hű Pozsonnyal s a serény Nagyszombattal. Bethlen Gábor országa csak ennél a hegynél végződött, második házasságát, tüntető érdekszövetségét is a Hernád-parti Kassán, a jelképes határvárosban ülte meg. Bor és Biblia e vidék jelképe, nehéz bor és nehéz ige csordult a hernádi hegyekből, nemhiába kialudt tűzhányók. A tiszaháti nagyurak kézi nyomdát rendeztek be idevaló papjaiknak, ebben a völgyben született az igazi protestáns csendélet: üveg bor az úrvacsorához, mellette biblia a Hernád menti vizsolyi sajtóból. Feleúton Miskolc és Kassa között, az ecsedi várúr jobbágyfalujában, Vizsolyban nyomták Károli Gáspár magyar bibliáját. Alig süllyesztettük el az útlevelet, Kassán vagyunk. Az ebédidőre elnéptelenedett főutcán poros századok térnek haza a gyakorlótérről; Kassa fontos helyőrség volt s az maradt. Nemsokára előttünk is sárga leves gőzölög. Az ebédlőt a tetőről világítják, az öblös porcelánok fölött múzeumi félhomály dereng. Régi kereskedőházba szálltunk, s a város parancsából azokra hajdan csak három utcai ablakot vághattak. így a legtágasabb szoba — ami persze a régi Magyarországon mindig az ebédlő — a keskeny utcai homlokzat mögé szorult, s felülről fogadta be a fényt. Az ablakszám sokhelyütt ma is elárulja az eredeti telektulajdont, a szűk kézműves sikátorban párosával nyílnak, a kereskedőházakon hármasával, az ötablakos házat nemes építtette, a hétablakos ház ormán a töredezett korona is hétágú. Legalább a megye s a város nem veszett össze azon, hogy melyik házban ki a bíró? Az ötablakosba csak a vármegye tehette be a lábát. 89