Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Tátrai napok

maroknyi, árnyékos kővájatból vizet szürcsölt, ott, ahol már mintha kissé meredek sziklafelületet látna maga fölött az ember, véletlenszerűen dobta felém a kért kötelet. Háromnegyed órai mászás után a dél fenn talált az orom morcos kövein, az ország felett. Lenyűgöző és félelmetes a csúcs szeszélyes társaival, indulatos és titáni láncba verődő testvéreivel a mélység felett az éles szeptemberi fényben, mely csattanóvá, hideggé és vaddá teszi az északi falak árnyékait. A hideg kora őszi ég országokat olvaszt össze és határokat mos el tágasságával körülöttünk, hol a tengerszemek kőkrátereinek mélyzöld borzolódó vizét, hol a Lengyel-öt-tó fenyvesek szorításában csillogó hatalmas medencéit mutatja a patetikusan letörő falak árnyékában, hol a honi völgyek szaggatott peremű, fekete fogú katlanainak mély örvényébe vonja a tekintetet. Az ezüstlő patakok füzérén a Csorba-tó valószínűtlenül kék tükre úgy zárja le a völgyek vonalát, mint valamilyen napsütötte ékkő. A tekintet a távolságok szokatlan mámorával, a lélek a szédítő szabadsággal, a lélegző sejt a ritka s éles levegővel telik meg. Az izmok ernyedten pihennek a szélben, s az emberi test és öntudat csodálatos egységben érzi, hogy itt és most és ezért nagyon jó léteznie. A Nowy Targi-medence halványsárga, erdőkkel tarkított felületére gomolyfelhők vetnek szinte észrevétlen, puha árnyékfoltokat. Halics végtelen dombsorai elfulladnak a párás levegőben, de dél felé a hegyek kék hullámvonalai kivehetően kisebbednek messze, a ködlő távolba, valahol a Bükk és a Mátra fátyláig. Igen, éppen ezért volt jó jönni, mert csak az úttal törődtünk, önfeledten cigarettáztunk a Jeges-tó partján, egy zergecsalád okos fekete gidáit figyeltük a völgyzár felett, a fogásokat élveztük a kővályúban. Pocsuvay bácsi, aki most zöld kabátjára dőlve és kalapját homlokába tolva a kötélcsomón szunyókál mellettem, nem ígért semmit, s főleg nem ígérte, hogy fölvisz a hegyre, hogy a világ gazdagságát és szépségét mutassa meg. A völgy a történelmet, a kultúrát és a szenvedést, az állandó és mérhetetlen szenvedést, az emberi sorsot idézi, itt fenn, az Isten tenyerén elterülő test minden atomja arra figyelmeztet, hogy a kezdeti és a végállapot: a halál és a béke és az időtlenség. A csend, a mozdulatlanság, az évezredek kőszólama idefenn megérteti, hogy a csend és a béke emberi eszményét a nirvánában a legnagyobb hegyek árnyékában lakó népek tűzték maguk elé, azok a népek, melyek évezredek óta emlékeznek és évezredekben gondolkodnak, akár a villámtól és esőtől kormos és tépázott kövek alattunk. 34