Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Két karácsony között

kutatásait arról, hogy „tiszta faj" nincsen. Nemzetiségüket a kultúrájuk és anyanyelvük határozta meg, első élményük a város volt. Pozsony, Selmecbánya, Kassa, Lőcse, sőt Eperjes: a többnyelvű városok, a Hungária igazi ideológiájának bástyái. Szüleik a liberalizmus közjogi áramában úsztak és úsztatták a hazát is; bennük már mások jogainak megértésévé s küldetéstudattá vált a magyarság a kisebbségi sors szorítójában, küldetéssé és erkölcsi magatartássá. Az ópiumként szívott új irodalmon át pedig elérkeztek egy sajátos szocialista magyarságig. Ebben a nyughatatlan környezetben nekem is mélységes és gyötrődő harcokat kellett vívnom önmagammal. Csak most vált ez kérdéssé. Hétéves koromig nem is hallottam mást, csak magyar szót, s a fordulatkor olyan borzasztókat vágtunk ki a gimnáziumban szlovákul, hogy a lutheránus pap, aki más híján átvette az új tanítási nyelv oktatását, lépten-nyomon dühbe gurult. Regényre való anyag ez, s fölöttébb izgató. Nagyszúleimet nem ismertem, apám úgy lopódzott le a katonai évek után a szepesi faluból csendőrnek, anyám talán régi huszita emigránsok ivadéka volt, én pedig Zólyom mellett, Nagyszalatnán szúlettem, de néhány hónap múlva már áthelyezték apámat Szenicére, ahol a plébánián az evangélikus pap szlovák költő volt, a polgári iskolában pedig Komjáthy Jenő tanárkodott valamikor, akiről viszont senki sem tudta, hogy a magyar líra előrevivője lesz. Onnan Ógyallára mentünk, itt kezdtem gondolkodni és emlékezni. S aztán végigvitt apám foglalkozása ezen az országon. Én igazán patrióta lehetnék, ha csak erről volna szó. De többről van szó. Három kultúra ütközőpontján nőttem fel, de csak egy kultúra tartott meg, csak egy tájélmény vert gyökeret belém, csak egy anyanyelvem volt, szőke haj, kék-kék szem, mindhiába: magyar. A vállalásról is van szó immár, s a munkáról, ami rám szakadt, mint az apaság. — Most már értem én a te ógyallai komplexumodat — mondotta a barátom, akit felfedeztem itt magamnak, mert kitűnt, hogy egy évvel felettem járt az elemibe. Bólintottam a sáros úton, s beléptem gyermekkorom házába. Mily alacsony minden, de váratlanul és változatlanul a helyén áll, mint akkor, amikor lepkét kergettem az udvaron végig. Itt hiányzik is valami, a nagy szederfa. De a kert megvan; akkor kettő volt, kúlön a miénk, a parancsnoké, kúlön a legénységé. Persze csendőrök nem laknak itt már. Egy asszony, a tulajdonos, szívesen kalauzol végig a falusi viszonyok között is nagy lakáson. Megrendülök: a huszonöt év eltűnt, lehajtom a fejemet s állok a küszöbön, ahol anyám állt egykor sírva felettem, s két gyönge fehér kezével nekitámaszkodott a félfának. 176