Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Két karácsony között

végül behavazza a politika. Hóbuekák között járhatsz ebben az országban, boldogtalan olvasó. A hóbuekák alatt álmok és tervek feküsznek magas homlokkal és holtan. Meg kell tanulni, hogy a rendszeres, szerves munka: eszmény és tankönyv. Minden a világon, ami törvény és torony, a szervezetlenségből és a rendszertelenségből jött létre. Két ember találkozott, összehajtották fejüket, s megcsinálták a tornyot. A két emberről később elnevezték a rendszert meg a stílust. Akárcsak az ókori görögök. Be van zárva az ablak, lerogyott a redőnye is, a rádió halott, csak az óra ketyeg a szívem alatt, az óra és a szív. Az ember egyedül van az órök szobában. Kihullnak néha a közösség parancs-érzéséből, mint valami burokból. Ilyenkor fáradtan és tömören szemlélődünk, s hallgatjuk a ház hangjait. Gyermekem kockákkal játszik, széthullott rózsaleveleket ragasztgat rájuk a másik szoba sarkában, s az ajtón át is hallom, német dúdolót mond felettük, németet, mert Pozsonyban mostanában nincs magyar óvoda. Egyébként minden csöndes, meleg van, a könyvek színes arccal, mint egy néprajzi felvonulás, állanak a polcokon, egy fikusz célirányosan a magasba törekszik, épp most szülte meg lágy, zöldeske új levelét; olyan magafelejtően termékeny szegény, mint egy cigányasszony. Észrevétlenül hívságos világi dolgok jutnak az eszembe, nevek és aprócska események, melyeket nálunk valami idegességből jelentékenynek szoktak tartani. Az ember és a szerepe kisebbségi helyzetben csodálatosan hasonlít a kisváros polgári életrajzához. Egy szlovenszkói festőművész csinált egyszer egy rajzot, Bovaryné Rozsnyón, ez a címe. Benne van a városka lelkisége; a női alak arcában, szemének fényén, idomain, napernyőjében, tartásában, mintha visszafordulna a zümmögő pletyka-szózatra, ami a láthatatlan előtérből röppen feléje. Nem messze tőle magyar viseletű parasztlányka, háttérben patak, palló, akácfa, fehér kéményű nyugodt ház, és egy ösztövér telefonpózna. Szegény Tichy Gyula talán Móricz Zsigmond regényére gondolt,Az Isten háta mögöttre, amelyik Jolsván kerekedett. De a rajz érvényes az egész országra, nevezetesen társadalmi és szellemi életkörülményeire. Bovaryné és környezete ez; Flaubert, ó, mester, ha át tudnál jönni! Hagyjuk az érdemtelen merengést. Egy zöld cérnával át lehet kötni a krónikát és kidobni az ablakon, mint a léghajóból a homokzsákokat. Feljebb, uraim! Feljebb, igen, mert vissza kell vonulni. Az igazság ma megint magánügy, olyan, mint a költészet vagy a barátság, alig van hitele. De épp ezért megéri, hogy magánosan is álljuk. Új parainézist szövök magamnak és barátaimnak. Aki segíteni akar és 165