Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Erdélyi Pál: Jókai útja
Asszonyaik kerek aljú, prémmel szegett rövid bundát, kerek pillangós fekete selyem főkötőt, hosszú fekete szoknyát, valamivel rövidebb kötőt és csizmát hordtak. A leányok ugyanígy, de világosabb színben, pártával, szalagosan jártak. A mesteremberek ruhája magyar szabású paszománttal rakott, sötétbarna, szürke posztóból került ki, asszonyaiknak viklerjük volt. A polgárok sima kabátban, az urak egyenes szabású dókában, testhezálló atillában, kardosan, sarkantyúsan, asszonyaik rásaszoknyában, testhezálló, prémes, kurta bundában, ingvállban parádéztak, több-kevesebb zsinórozással és ékszerrel. A kalmárok fekete posztó kaputrokkot húztak, nyakukra többszörösen csavart tompafekete nyakkendőt kötöttek és pantallóban jártak. A cigány tarkáin, mint mindig, de magyaros szabású ruhadarabokat hordott. „Még én is találkoztam azokkal a múlt századbeli szenátorokkal, akik a copfot megtartották, csakhogy a nyakravalójukba kötve viselték. Még én is ismertem azokat a magyar embereket, akik az arcukat simára borotválták, de hozzá kuruc öltözetben parádéztak. Hát azokat a polgárokat, akik egyenruhában jártak, hogy az öltözékükről meg lehetett őket ismerni: ez a szabó, ez a molnár, ez a csizmadia, ez a takács!" Visszaemlékezéseiben, íme maga jelzi, hogy őt a szokatlan, az ellentét, a típus érdekelte már akkor. Amit itt mintegy jelez, regényeiben kidolgozott: az öltözködés tipológiáját, s ebben lappang az a valóság, hogy őt a típus mindig inkább megragadta, mint az egyéniség. Ezért jó tudni azt, hogy Komárom népe rajzában nem az egyén, de a típus a fontos. Ez a típus uralkodott a városban és vidékén, melynek lakosai szinte földrész, vidékek, sőt faluk szerint is más-másféle viseletben jártak. A régi jó világban a komáromi heti-, főként az országos vásárokon keleti gazdagsággal, élő néprajzzal lehetett megismerkedni. A dunántúli tót és sváb falvak lakosai és típusban is elütő magyarjai úgyszólván falunként is más-másképpen öltözködtek, s annyira egyformán, hogy igazában véve alig érdekelt valakit az egyes ember, mint inkább a faluja. A kalapos mocsai, a süveges neszmélyi, a sipkás ácsi, a kaputos tati, a janklis szőllősi meg a gubás oroszláni, azt lehet mondani, mind egyformán öltözött. A sokadalomban csak a z tűnt föl, ki hová való, tehát a típus, az egyén magában nem érdekelt. A csallóköziek között a kurtanemes, a zsellér, a vízen élők és a falusi gazdák már csak foglalkozásuk szerint váltak el, egyik falu a másiktól alig tért el ruházata szerint. Annál gazdagabb, színesebb, változatosabb a Vág melléke népének falunként önállóan fejlődött és megtartott viselete. Az izsaiak százszoknyás asszonynépe hosszú derekú, kurta szoknyájú, magas szárú 148
