Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Szitnyai Zoltán: Utazás egy régi városba

szívében egy bányatorok titokzatos, sötét ürege fog nézni magára. Előtte pusztuló park, ahol valamikor a honvédszobor állt. Hogy szép volt-e az a szobor? Ne tőlem kérdezze, mert nekem szép volt. Én még azon a tavaszi délelőttön láttam meg először, amikor kövei csillogtak zászlóerdőktől körülvéve. A szemben levő, gyönyörű, ódon ház ablakából néztem az ünnepséget, abból a házból, amit elcsúfított a későbbi gazda. Akkor még élt, kilencven évével, Sándor bátyám, a bányavárosok utolsó főispánja, Goldbrunner Sándor. Övé volt a ház s a ház mögötti park sötétzöld fenyőlombjai között az a kis kápolna, tudja, azzal a parányi haranggal, amiről már annyit meséltem. De menjünk tovább. Nézze, nézze, mennyi rondellás épület, ugye milyen kedvesek alacsonyan ívelő, bolthajtásos kapujukkal? Ez a szürke ház, amelyhez most érünk, az egykori kamaragrófok épülete. Az én gyermekkorom idejében még kivont kardú hajdúk vártáztak a kapujában. Itt jobbról pedig a híres Terasz, amit Mülbeck Károly sok kedves rajza is megörökített, s amelynek vaskorlátjára diákcsapatok telepedtek az esti korzó idején, miközben fiatal leányok kényeskedtek előttünk oda és vissza a Teraszon, egész lámpagyújtásig. Néha kicsikét tovább is, de ez már tilos volt. Ezt maga már nem érti, ezt a szelíd kis örömét a napnak, mert az esti lámpagyújtás a mai fiatalok szemében már nem a régi meghitt és hívó jeladása a családi fészeknek. Maga már nem is ismerheti a tiltott kis örömök félelmében kipirult izgalmat, amivel egy-egy megkésett madárka besurrant a fészek kapuján. — Szép lehetett. — Szép. De mindaz, amit én mondani tudok, csak vázlat és emlékezés. Maga majd látni fogja a valóságot, a tájat, az utcák arcát, az ősi köveket, a régi írásokat, képeket a városi múzeumban, egyik legszebb múzeumában a világnak, amit szinte egyedülálló méltósággal és történelmi hangulattal rejt magába a város fölé emelkedő Óvár. Nekem minden a legszebb, ami ott van, de talán még abban is az a kis tér a legszebb, a Katalin-templom körül. Közelében áll a városháza nyílegyenes, hosszú tornyával, melynek erkélyére aszerint tétette ki a zászlót a régi richterek bölcsessége, amint kuruc vagy labanc hadak közeledtét jelentették. Balról egy furcsa ház, Prasovnyának hívják, zsindelytetőzete kétszer akkora, mint a ház kőépítménye... És ha most jobbra néz és kihajol kissé arra, ahol a Szentháromság tér kezdődik, a tér sarkán megpillant egy öreg házat, nagyanyóarca van zsindelytetős főkötőjével. A mi házunk. Közel négyszáz éve áll ugyanott és ugyanígy. Gazdag és gőgös bányatulajdonos polgárok építették, most a nővérem lakja. Abból a kis rondellából, mely előrebukik a ház szögletén, nézdegélte anyám az 128