Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Cs. Szabó László: Kárpát kebelében
mély erkölcsi gyötrődés emlékei; a volt katolikus diák, hitvitázók búvára a tételes hittel való szakítása után is irtózik a hitetlenségtől, bölcseleti és társadalmi vizsgálódásai egyaránt tiltakoznak a koreszmévé kiáltott közöny ellen. Nem véletlen, hogy mesterei közúl Comtéhoz, a laikus vallásalapítóhoz mindig ragaszkodik. A betetőzött férfimunka csúcsáról kielégúlten és páratlan elégtétellel széttekintve, pillantása tústént az ifjúkori vallásos vágyálom határáig ér: „ma sem hiszem", mondja ilyenkor, „hogy kulturális kúldetésúnk kiteljesedik az államban; készülnünk kell Isten országára." A Hradčany palotán egy ablak még mindig Ágoston hazájára, a Civitas Deire nyílik. A katolikus küldetéstudat elsüllyed ugyan a férfiban, de a helyén felmerülő új eszmében: a nyugat-európai eszmekörhöz kapcsolt huszitizmusban fölcsillámlanak e széthullt katolicizmus kristályszemcséi. Masaryk a felvilágosodás és laikus demokrácia közép-európai helytartójának hirdetett huszitizmust sohasem szűkítette politikai programmá; az eszményi huszita mozgalomból kivetülő demokráciát szerinte csak egy új emberfaj szolgálhatja, s az új ember már nem politikai elképzelésében él, hanem erkölcsi világában, az új emberfaj nem a köztársasági választó, hanem az elvilágiasodott keresztény moralista eszméje. Ha néki is csak az a rejtett gondolatébresztő szerep jutott volna, mint például a mindvégig magánzó Georges Söreinek, nem lenne fontos, hogy milyen erkölcsi eszméhez mérte nemzetnevelő bölcseletét. A morálról tanítványai döntenének. Platóntól Hegelig, sőt Soréiig az állambölcsészek ritkán tehettek gyakorlati próbát, közúlúk csak Arisztotelész, Morus és Machiavelli viseltek magas tisztséget, de tanácsukat ők is az államfő tetszésére bízták. Masaryk ellenben államfő volt, szellemi és erkölcsi súlya alól a tömegtudat nem szabadul egykönnyen. A nemzetnevelő bölcselet morális eredete ezúttal tehát fontos. Csehszlovákiát egy elvilágiasodott keresztény lelkiismeretvizsgáló szervezte állammá, így az államhordozó demokratikus alapeszme olyan magasrendű erkölcsi-etikai követelményeket foglal magában, amelyet egy nép csak a mainál hitelesebb és bensőségesebb korban teljesíthet. Gyakorlati államférfiak politikai programot bíznak a népúkre, a társadalombölcsész a Civitas Dei földi vetületét akarja megvalósíttatni azzal a néppel, melynek kispolgári hitetlensége fiatal korában megdöbbentette. Az államfordulat után több mint 700 000 cseh vált felekezetenkívülivé és több mint 500 000 lépett át a természettudományos színezetű cseh nemzeti egyházba, jeléül, hogy egy hívő ember hitetlen népre bízta politikai végrendeletét. így az eszme 108