Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

totí, amíg az állat hátat fordított, és továbbcammogott. Ekkor tagjaimba visszatért az élet, és tudtam lépni. A szörnyűséges véget most már nem tudtam feltartóztatni, a katasztrófának minden percben be kellett következnie... Három termen haladtunk így végig, elöl a fehér majom, utána én, magasra emelt tőrrel, ziháló mellel, fuldokolva. Már ott álltunk Marco Polo hálószobája előtt. Ajtaja zárva. Semmi nesz, uram és mesterem mélyen aludt. A fehér majom utoljára fordult szembe velem. Az állat tekintete emberi tekintetté hasonult át. Sötét volt a teremben, és mégis láttam, hogy alakja is megváltozik. Szemem ebben a pillanatban olyan éles volt, mint annak előtte soha. A változás mintha nem is a megszokott földi törvényszerűségek szerint ftörtént volna, és ezéirt a varázslatot nem tudatosíthattam magamban, nem is volt módom ellenőrizni. De a majom helyén hirtelen óriás termetű, százéves aggastyán állott. A félelmetes jelenség hindu titkos szekták papi köntösét viselte. Merev tekintete rajtam pihent. Ajkai nem mozdultak, csukva maradtak, és mégis hallottam, vagy hallani véltem, amit mond... De az is lehet, hogy a földöntúli lény tekintete tudatosította bennem a szavak értelmét, amelyeket ki sem mondott... A kézirat! Marco Polo művének egyetlen teljes kézirata! Az, amelyből nem hiányzik a fehér majmok országáról szóló fejezet és a jóslat! Ha ez a kézirat ebben a pillanatban a kezeim közt lenne, még megakadályozhatnám a katasztrófát, elháríthatnám a tragédiát! Halálos biztonsággal tudtam, hogy ez így van. De hogy tudhattam, uram hová rejtette? Egy gondolat villant át az agyamon, és visszfénye mint válasz tükröződött a tekintetemben: a kísértet, amely előttem áll, minden bizonnyal tudja, hol tartja uram a kéziratot, ismeri a rejtekhelyet! Számára nincs és nem is lehet titok!... Lázasan kapaszkodtam ebbe a mentő gondolatba, amelyet én is tekintetemmel igyekeztem az állatisten tudomására hozni. Minden erőmet összeszedtem, hogy megértse, mire gondolok, a gondolatot, amit ajkaim nem mondhattak el. A kísértet válaszolt, ugyancsak tekintetével, némán. Ezt olvashattam ki a szeméből: 61