Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

zárva és keresztpántokkal elreteszelve, magától felpattant! Hangtalanul történt, az állat nem döngette, nem törte be... Izzó, forró fuvallat sepert végig a palotán és a környező 'téren. Jól ismertem a Gangesz partjáról ezt a fojtogató szelet. Most is felrántottam a galléromat, mint este, a palota bejárata előtt, mert éreztem, hogy megfulladok. Aztán rohantam a nagy termek végeláthatatlan során át. A kísértet, Marco Polo fehér majma, ebben a pillanatban közvetlenül a szomszédos terem ajtajában bukkant fel, és rám nézett. A sötétség ellenére, mely a teremre borult, tisztán láthattam a félelmetes állatot. Két hátsó lábán állt, magasabb volt a legmagasabb embernél, és szemeiben az aranybarna szín lánggal lobogott, mintha ezek a szemek tüzet okádnának. Az ajtó zajtalanul felpattant. A forró fuvallat ismét végigsepert a termen, és a majom tovább cammogott. Nem törődött velem, semmibe sem vette egy ember jelenlétét. Ha visszagondolok, nem tudnám megmondani és nem is értem, miképpen szállt meg a halált megvető bátorság. Nem volt nálam fegyver, ha tusára került volna sor, puszta ököllel kellett volna nekimennem. De erre nem gondoltam, amikor üldözőbe vettem. Teremről teremre haladtunk, a majom elöl, én a sarkában, megállás nélkül. De valami bénítólag hatott rám, nem tudtam utolérni. Közeledtünk Marco Polo hálószobájához. Mindez lélegzet-visszafojtva, nesztelenül történt. Cselédség nem mutatkozott. Ügy éreztem, hogy megnémultam. Nem volt erőm felhördülni, segítségért kiáltani. Már csak négy szoba volt hátra. Valami kemény tárgyba ütközött ekkor a kezem. Hosszú tőr volt! Görcsösen markoltam meg a nyelét. A szörnyű, ijesztő állat most megint mozdulatlanul állt az ajtó előtt, és úgy nézett rám, hogy kővé dermedtem. Leírhatatlan tekintet volt ez, amilyet annak előtte soha, sem embernél, sem állatnál nem láttam: óvott és fenyegetett egyben, amellett hidegség és lobogó láng, halál és élet izzott benne... Magasra emeltem a tőrt, előre akartam rohanni, de borzadva döbbentem rá, hogy lábam a földbe gyökerezett, nem tudok mozdulni. Ez addig tar60