Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - XVI. fejezet: A titok visszatér

lom és szeretet mintegy zenei megnyilvánulása. Lemondás csengett ki a hangjából, de nem szomorúság, amikor mondta: — Az emberek minden korban istenné tesznek meg egy embert. Ettől az emberistentől csodákat, égi jeleket várnak. Ha a döntő pillanatban kiderül róla, hogy nem isten, csak szegény, egyszerű, tehetetlen ember, ki semmiben sem különbözik tőlük, felzúdulnak. Haragosan elfordulnak tőle, és ha a körülmények éppen kedveznek a bosszúnak, keresztre feszítik, mert gyengének bizonyult a világ szeme előtt, amikor kinyilatkoztatja, hogy Isten akarata legyen meg, nem az övé. Az elégedetleneknek a maguk szempontjából igazuk van. Csalódtak várakozásukban. Az emberisten a legközönségesebb módon kijátszotta, becsapta őket. Olyan emberi, mint amilyen örök a jelenet, amikor leköpdösik, megvesszőzik és gúnyosan felszólítják, hogy aki mindenkin segíteni akart, most önmagán segítsen, ha tud. De vajon meg van-e írva, Braganza, hogy ennek a jelenetnek örökkön-örökké ismétlődnie kell? — Ismétlődnie kell hát annak a másik jelenetnek — kérdeztem szenvedélyes hangon —, amikor Pál kardot ránt, és a főpap szolgájára sújt? Levágja a fülét, de Krisztus ráparancsol, hogy dugja hüvelyébe a kardját, mert aki kardot ránt, kard által vész el. A földi lét minden nagysága azon bukik el, hogy a kivételes ember, akit a sors szellemi vezérnek szemelt ki, áldozati bárány, és megadással néz a halál elébe! Ne idézzük emlékezetünkbe az éjszakát, amikor ez az ellentét elidegenített egymástól! Ma meggyónom neked, hogy akkor elmenekültem, mert gyűlöltelek! Gyilkosod az ajtó előtt áll, leskelődik rád! Ez a perc nem alkalmas arra, hogy bibliai jeleneteket megismételjünk! — A jelenetek nélkülünk is megismétlődnek. Gyilkosaim pedig, akik, mint mondod, az ajtó előtt állnak, akkor is megölnek, ha az egyiknek vagy másiknak le is vágod a fülét. De ha elrendeltetett, hogy megkezdett művemet befejezzem, nem gyilkolnak meg. Ezt a fatalista bizalmat, minden józan ész ellentétét, meg kellett rendítenem: 346