Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - XIV. fejezet: Váratlan fordulat

kor tudtam, hogy igazat beszélt. Most nem volt szabad kérdeznem, minden kérdés gyilkosság lett volna. Lázas, önkívületi állapotban igen és nem közt hánykódtam. Delhibe utazzam vele, de ne menjek el a kongresszus ülésére? Gondolataim egymást űzték: Delhi és Ahmedabad... Mary utamat állja? Ha nem őrület, akkor... Hans Kämpfer, a sötét gentleman keveri a kártyát!... A Hyde Park bohóca... Az egész világ átkozott kémje!... De máris a négyesztendős háborús pokol más kísértetei nyomultak helyébe: Leuven egyetlen óriás máglya... De ez a láng most Csauri Csaurában lobog az ég felé... A tűz rohamosan terjed, átcsap a dzsungelékre... India lángokban! Mary keze még mindig ajkamon nyugodott, nem engedte, hogy beszéljek. Tekintete elárulta, hogy gondolataim száguldását nyomon követte. Bólintott, mintha helyeselné azt, ami ennyire megrázott. Aztán halk, fojtott hangon szólalt meg: — Minden úgy történt, ahogy megjósoltam. A titok majd kinyilatkozik, de előbb India lángokban fog állni, mint Leuven. Látod, a kalandos mese megismétlődik... Nem mész a kongresszusra... — suttogta. — Velem jössz, és soha többé nem hagysz el. Szenvedélyes szavaiban mondhatatlan félelem remegett. Tekintete, magatartása, mozdulatai meggyőzően tükrözték lelkét: egyszerű volt, anya. Valóban, gyermeki érzések töltöttek el. Az voltam, aminek szerető asszony nevezi az urát: nagy gyerek. Emlékezésem messze távlatából gondolok vissza életemnek erre a döntő órájára, és vüágosan látom, hogy mindez valóban így volt. Azt is tudom, hogy a határtalan, odaadó bizalom mellett más érzésnek nem jutott hely: gyermek voltam. Talán így jelentkezett a szörnyű jóslat visszahatása, hogy Gandhit megölöm? Elcsigázott, meggyötört, kimerült voltam, és boldogan csak azt éreztem, hogy ezúttal minden veszély elmúlt felettem. Tekintete a szemembe mélyedt, és az anyai tekintet megvallotta, hogy Mary ebben a feneketlen szakadékban is velem van. Azután a szemek beszéde is elnémult. 333