Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - XIII. fejezet: Ahmedabad- Párizs

hadnagy eltűnt... Milyen utakon jöttem feléd, milyen úttalan utakon! Mindez csak álom lett volna? Elkényeztetett, unatkozó asszony spleenje? — Szeretsz? — kérdezi Braganza, mintha Indiához, Gandhihoz, Marco Polo titkához és mindahhoz, ami a földön történik, nem lenne köze, és Mary válaszától függne minden. Nem kap választ. De az történik, amit csak testek titkos hatalma varázsol valósággá, amikor ősi ösztönükkel rendeltetésükre döbbennek, és a szerelem hangszereivé válnak, hogy a lét végső értelmét kifejezésre juttassák. A két emberen könnyed szédülés érzése vesz erőt, megtántorodnak, mintha valóban varázserő érte volna őket. Braganza kezével a mennyországot érinti, amint a leány keble után nyúl, és a mennyország üdvét árasztja a haj illata is, melybe ajkai beletemetkeznek. Hajlat hajlathoz, forma formához simul... A férfi ajka és szeme a babonázó káprázaton át utat tör magának. Két keskeny, gunyoros vonalat lát, Mary ajkait. Most megremegnek, és alattuk, a mélyből, melyet szem felmérni nem tud, egy másik, vakítóan fehér vonalat és kétoldalt tőle édes, duzzadó halmokat pillant meg. A tekintet nem mer tovább hatolni... A zajongó, lármás világ egyszerre elcsendesül. A lélegzet fojtott nesze is elül. De a sötétben még mindig világít valami, és a szem úgy érzi, hogy még lát és megkülönböztet. Aztán az utolsó fény is kialszik, belevész a sötétségbe, és az aléltságból, mely az eggyé forró emberpár végső ellenállását is megtöri, nincs többé ébredés. Egyszer, az éjszakában a saját kérdését hallja. A leány ajkáról száll feléje: — Szeretsz? Nem mer válaszolni. Ügy tesz, mintha mélyen aludna. Mary mosolyog. Tudja, hogy a férfi ébren van. S csak ekkor szunnyad el. A kiadó újra szót kér. Mindenekelőtt utalnia kell arra, hogy Rusticiano de Pisa 310