Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - II. fejezet: Tanítás az őserdőben

széles, lapos orrán, megvakarta elálló füleit, vette a vándorbotját, és elindult. — Ellenkező irányba mész — figyelmeztette Braganza. — Nézzed a nap sugarait! — Ma tartsd magad csak hozzám, Braganza, ne igazodj a nap után. Bízzál bennem, akkor is, ha csoda történne, és a nap keleten áldozna le. Öra óra után telt ismét. Gandhi hosszú, erélyes lépésekkel ment előre. Sovány, gyenge testében nagy erő és szívósság lakozott. Hallgatott, és ilyenkor a tanítvány is tudta, hogy hallgatnia kell. Csak akkor szólalt meg újból, amikor a nap ereje csökkenni kezdett: — Most aztán nemsokára célhoz érünk — mondta. — Beszélni csak akkor fogsz, ha jelt adok neked. Semmitől sem kell tartanod, és előkészület nélkül is tudni fogod, mit kell mondanod. Most ne gondolj semmire, ne törődj semmivel. Néhány lépéssel odébb ritkulni kezdett az erdő. Folyondárok, liánszövevények és hatalmas fák lombkoronái közt napsugarak hatoltak be az erdő homályába, a violaszín, kobaltkék és narancssárga indiai égnek izzó napsugarai. Néma csend honolt az erdőben, sem emberi, sem állati hangot nem lehetett hallani. A nesztelenség mint finom zsongás muzsikált a fülekben. Gandhi még néhány lépést tett, aztán megállt. Braganza abba az irányba nézett, amerre a Mester karja mutatott. Néhány lépésnyire tőlük hatalmas állat nyúlt a magasba: egy fehér majom. — Hanumán isten köszönt bennünket, szentélyéhez érkeztünk! A fehér majom a két vándorra nézett, mintha megértette volna Gandhi szavát, és tudná, hogy hozzá szólt. És valóban az történt, hogy az állat furcsán hajbókoló mozdulatot tett, amely annyit jelentett, hogy lépjenek közelebb, ez az ő birodalma, és ők a vendégei. Aztán lassan cammogva elindult, mintha a két embernek irányt mutatna. Az ősi India szinte allegorikus élőképét pillantották meg, 114