Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
Az áttelepítés-elv kibontakozása az emigrációkban
azokat a hibákat is kiküszöböljük, amik a köztársaságunkban a múltban megvoltak." 1 3 A háború után felsorakoztatott vádak szerint, jóllehet a nemzeti kisebbségek tökéletes egyenrangúságban éltek a többségi nemzetekkel, a csehszlovák állam 1938. évi katasztrófáját mégis ők okozták. Beneš 1939. évi békülékeny megnyilatkozása azt bizonyítja, hogy a magyar kisebbség végzetét nem magatartásának erényei vagy bűnei határozzák meg, hanem a nemzetközi katonai és politikai arénában folyó küzdelem esélyei. Ezt a nyers igazságot a háború után kevesen mondták ki, azóta pedig a megkövesedett előítéletekből és tévedésekből mítoszok egész sora burjánzik akadálytalanul, s ezekkel vitába szállni az idők múlásával mindinkább nehezebb lesz, főleg azért, mert a nacionalista elemzés a pozitívumokat kiselejtezi, a negatívumok pedig napról napra terebélyesednek. Mikor Nagy-Britannia kormánya elismerte a Csehszlovák Nemzeti Bizottmányból alakult ideiglenes csehszlovák kormányt és Eduard Beneš elnökségének jogfolytonosságát, az elnök első üzenetében 1940. július 24-én nem habozott a volt kisebbségek felé békejobbot nyújtani és demokratikus elveket hangoztatni: „Ünnepélyesen meghirdetem mindezeket a politikai és jogi alapelveket, és hangsúlyozom, hogy ezek az elvek valamennyiünkre érvényesek, államunk minden polgárára, a nemzet minden tagjára, csehekre, szlovákokra, németekre, kárpátoroszokra és a többiekre nálunk odahaza." 1 4 A magyarok ugyan csak a „többiek" gyűjtőfogalmában szerepelnek, de nyilván rájuk is vonatkozik a megnyilatkozás, ha a németeket sem zárta ki; annál is inkább, mert a nyugati hatalmak akkor még diplomáciai viszonyban voltak Magyarországgal. Szó sincs még kollektív bűnösségről és megtorlásról, helyette a közös demokratikus együttélés hagyománya látszott olyan tényezőnek, mely a jövőt is meghatározhatja. Mindez egy olyan történelmi időszakban, amikor fennállt a lehetősége, hogy a háború kompromisszummal végződik, ez pedig kizárta volna a kisebbségek elleni radikális fellépést, mint Beneš maga is körülírta az eshetőségek maximális kihasználását: „...Az idők 54
