Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A lakosságcsere éve - 1947
semmit sem valósított meg ezen terület elszlovákosításának lehetőségei közül." 4 1 Nem sok szó esett abban az időben a magyar dolgozók szakszervezeti tagságának problémájáról, mert a gyakorlatban a magyar alkalmazottak nemzetiségi alapon ki voltak közösítve a szakszervezeti mozgalomból részben a 104/1945. számú elnöki dekrétum korlátozása, részben az 1946. november 5-i kormányrendelet alapján, mely a szakszervezetekben a szavazati jogot a nemzetgyűlésbe való választói joggal kapcsolta össze, vagyis magyar nemzetiségű akkor sem szavazhatott, ha aktív antifasiszta harcos volt. 1947 őszére a polgári párt (Demokrata Párt) és a kommunista párt között a helyzet kiéleződött, magyar területeken azonban a munkásosztály passzív tömeg volt, nem látta értelmét az elméleti állásfoglalásnak a két szlovákiai koalíciós partner vitájában. Érdemes kiemelni egy késői megfigyelő - dr. F. Tomek - megjegyzését: „Az a tény sem maradt következmények nélkül, hogy megoldatlan volt a magyar dolgozók kérdése, akik a szakszervezeti mozgalom alapszabályai szerint nem lehettek tagjai a szakszervezeteknek, bár egyes helyeken az üzemi munkásság többségét alkották. A Szlovák Szakszervezeti Tanács (SOR-Slovenská odborová rada) tisztségviselői 1947. január 22-én megkísérelték ezt a kérdést a SOR elnökségében megoldani azzal, hogy a munkaviszonyban lévő német és magyar dolgozók számára a szakszervezeti tagság jogát javasolták Szlovákiában, mert ezek a dolgozók teljes erővel kapcsolódtak be az ország újjáépítésének erőfeszítésébe, nem vétettek a szlovák és a cseh nemzet ellen... sajnos a Szakszervezetek Központi Tanácsa (ÚRO - Ústredná rada odborov) elutasító állásfoglalásával 80 000 magyar dolgozóval gyengítette meg ebben az időben a szlovákiai munkásosztály harcát." 4 2 A Szlovák Szakszervezeti Tanács kezdeményezése a társadalmi realitásból indult ki, a legfelsőbb visszautasítás viszont a már említett tételt igazolta, hogy a nacionalista magyarellenesség - osztályszempontoktól függetlenül - egy szűk legfelsőbb csoport elszánt irányításától függött, és az idők múlásá272