Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A deportálás
hogy főleg Szlovákiában alig volt személy, akinek valamiféle kapcsolata ne lett volna a Tiso-féle állam szerkezetével, így minden ellenvélemény a „fasisztává minősítés" kockázatával járt volna, mely az akkori időkben ha nem is börtönt, de egzisztenciális csődöt jelentett. Akinek pedig forradalmi érdemei voltak, pozíciójánál fogva sem tehette, hogy szembeforduljon a háború alatt kidolgozott, mindenre kiterjedő, új nacionalista politikával. A helyzet követelményein a Cseh írószövetség sem volt képes túltenni magát, a cseh írók mindenben helyeselték a magyar kisebbséggel szemben életbe léptetett rendszabályokat. A Práca „Cseh írók nyilatkozata" cím alatt közli: „A magyar kisebbséggel rendesen bánunk. - A Magyar írószövetség fölkérte a Cseh írók Szövetségét, hogy a cseh írók tiltakozzanak a magyar kisebbség ellen elkövetett sérelmek miatt. A Cseh írók Szövetsége biztosította a Magyar írószövetséget, hogy azonosítja magát velük az emberiességbe és az írók világszolidaritásba vetett hitükben. Amennyiben azonban a sérelmek emlegetése a Dél-Szlovákiában élő magyar lakosságra vonatkozik, a Cseh írószövetség (Syndikát) arra hívja fel a figyelmet, hogy a dél-szlovákiai munkakötelezettséggel kapcsolatos magyarországi sajtóhadjárat bizonyítékok híján valótlannak lett nyilvánítva, és azt később a magyar sajtóban is bírálták. A Cseh írószövetség biztosítja a magyar írókat, hogy a délszlovákiai magyarokkal rendesen és emberségesen bánnak, a csehszlovák törvények és rendelkezések értelmében." 2 8 Mit lehetett volna várni az egyszerű polgártól, ha az írószövetségben sem volt meg a bátorságnak a szikrája sem? A mai szemlélődő azt kérdezhetné, hogy maradt-e írásbeli bizonyítéka a magyarok deportálásával szemben megnyilatkozó ellenvéleménynek. Határozott írásbeli „nem"-et csak kettőt ismerünk, egy katolikus elutasító álláspontot és egy pártpolitikai - nyilván taktikai hátterű - bírálatot. A Katholické Noviny 1947. évi 33. száma megdöbbenését fejezte ki a magyar lakosság deportálása miatt: „A szlovákiai magyarok áttelepítése azonos a magyar nép jogfosztásával." A lapot észrevételeinek 241