Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

A lakosságcsere-egyezménytől a békekonferenciáig - 1946

„Tízezrek voltak köztük zsidó vallásúak." (A valóság: a zsidó vallásúaknak 2%-a volt magyar 1930-ban, abszolút számban 5600.) „.. .és az exponált fasiszták tízezrei, akik a német hadse­reggel együtt erről a területről elmenekültek." Már az előző fejezetekben kimutattam, hogy szlovák statisztikai adatok sze­rint a háború végén egész Szlovákiából 12 000-en menekültek el a német hadsereggel, ezek között a magyarok számát csak százakban lehet kifejezni. Clementis tévedéseit azért kell felso­rolni, mert a mai történetírás is felhasználja, és adatforrásként kezeli. A tömeges magyar menekülés 1945-ben tényleg megindult, de nem Németország felé, hanem dél felé, a kassai kormány­program meghirdetésének következtében. Clementis vádiratában nem a statisztikai tévelygés a legfel­tűnőbb, nagyobb zűrzavart okoz az összefüggések szétszakítá­sa, az arányok történelmietlen eltorzítása. Jellemző beszédére, hogy a müncheni romlás egyik legfőbb okozója a Szlovák Néppárt autonomizmusa nem is szerepel. A késői olvasó azt hiheti, hogy egy 5%-os kisebbség sikerrel szétvert egy modern államot. Végül a támogatást úgy kívánta kierőszakolni, hogy minden más megoldási lehetőséget képte­lenségnek minősített: „Ha az elmúlt tapasztalatok ellenére még valaki abban a reményben él, hogy visszatérhetnek a demokrá­cia és a szabadság köpenye alatt előkészített árulás szép napjai, úgy engedjék meg, hogy nyíltan kimondhassam azt, amit a kegyetlen múlt tanulsága megkövetel: Soha többé! Csehszlo­vákiában nincs politikus, még politikailag gondolkodó ember sem, aki csak egy pillanatra is föltételezné a kisebbségi politika visszatérését, melynek bukását a tapasztalat bebizonyította." 5 8 Clementisnek magyar részről Szegedi-Maszák válaszolt: „A müncheni tragédia napjaiban Hitler külső fenyegetése a belső nyomásra támaszkodott, melyet a szudétanémetek és az auto­nomista szlovákok fejtettek ki... Úgy hisszük, hogy kettős célt akarnak elérni; hogy a világ elfelejtse azt a szerepet, ami a hitlerizált szlovákok játszottak a Csehszlovák Köztársaság szétverésében, később a német védelem alatti Szlovákiában. 212

Next

/
Thumbnails
Contents