Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

A béke éve - 1945

kérdés ügyében átmeneti zavar keletkezett, a nacionalista irányzat azonban újból felülkerekedett. Teljes nyíltsággal rész­letezi az akkori helyzetet Bouček és Klimeš: „A kormánynak ezen az ülésén jóformán kizárólag csak a magyarok vagyoná­nak elkobzásáról tárgyaltak. I. Pietor kételkedését fejezte ki ennek a rendelkezésnek a realitásában, mert a kassai program­ból indul ki, és főleg azért, mert úgy látja, hogy a magyar lakosság kitoloncolása Csehszlovákiából nem hajtható vég­re. 6 9 Ezeket az aggodalmakat Jan Masaryk 7 0 és VI. Clementis 71 is megerősítették, akik kifejtették, hogy Csehszlovákia megkí­sérelte a potsdami konferenciát megnyerni a magyar kérdés ügyében, de az Egyesült Államok ezt az álláspontot azonnal elutasította, míg Nagy-Britannia egyelőre hallgat. A Szovjet­unió most diplomáciai kapcsolatba lép a magyar kormánnyal, így valószínű, hogy a csehszlovák álláspont eddigi támogatásá­ban módjában lesz változtatni a helyzeten. VI. Clementis kö­zölte, hogy javaslatot küldött Vorosilov marsallnak, a buda­pesti ellenőrző bizottság elnökének, hogy szeretné megtárgyal­ni vele a lakosságcsere és a kitelepítés kérdését, és esetleg a magyar kormánnyal is tárgyalásokba bocsátkozna, de eddig válasz nem érkezett. Bizalmas értesülések szerint a magyar kormány csak lakosságcserével számol. A kormány többsége mindennek ellenére azon a nézeten volt, hogy a törvénytervezet eredeti szövegezésben kerüljön letárgyalásra. VI. Clementis javasolta, hogy ki lehet a dekrétumot adni, de azoknak a magyaroknak, akik önként kivándorolnak, vagy ki lesznek cserélve, ígérjék meg, hogy vagyonukat vagy egy részét vissza­kapják." 7 2 Clementis javaslatát a kormány magáévá tette, így a vagyonelkobzó dekrétummal együtt irányelveket adtak ki, amelyek magyar fizikai személyek vagyonának további elkob­zását felfüggesztették, hogy #megkönnyítsék a tárgyalást Ma­gyarországgal, és hogy a „magyar lakosság érdekelve legyen Csehszlovákia újjáépítésében". 7 3 A Magyarországgal való tárgyalás esélyei azért is problema­tikusak voltak, mert 1945 végén Magyarországon az ideiglenes kormányt választott kormány volt hivatva felváltani; a ma­150

Next

/
Thumbnails
Contents