Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

Illyés Gyula: Bevezető, nem is egy könyvhöz

nek demagóg szításával robbantotta ki, manővereivel évtizedekig szinte lehetetlenné téve, hogy e kérdésekről ésszerű szó essék. Gondolom, hogy azok, akik e demagógiával kezdettől harcba szálltak, megfogalmazhatják: azért, mert egy tiszta elvet méltatlan szájak is megforgatják, nem azok az elvek lesznek méltatlanok. A napi politika sakkfiguraként kezelte hamis játékaiban más anyanyelvűek igaz ügyét is. A magyar határokon belül is támadt hiedelem, hogy ezek az igaz kérdések tiszta ajakra többé nem kerülhetnek. Holott épp kettős lett a feladat: eltávolítani végleg ezekről a valóságos kérdésekről a szennyet s úgy közelíteni kettős felelősséggel a rendezésükhöz, hogy az minden rezzenetben a békét szolgálja, az összebékülést. Ez a könyv mélyrehatóan ennek jó alapozásán munkálkodik. Ezért lenne kívánatos, hogy elsősorban a birtokon belüliek között kapjon figyelmet; tárgyilagos állításaihoz tárgyilagos hozzászólást. De számíthat még szélesebb körű figyelemre. Az első világháború éppúgy, mint a második a legkeservesebb tűzfészket Európában ezeken a vidékeken érlelte. Márpedig minden tűzrendészed közlendő elsősorban az óvóintézkedésekről, az előzetes tennivalókról beszél. A Duna-völgy meggyötört népei mindmáig olyanféle szerepet is elvárnak íróiktól, költőiktől, aminőt a múlt század költői jórészt vállaltak is; nyugaton utolsóul Victor Hugo. A csehszlovák költők közül a cseh Nezval után legtöbbet a szlovák Ján Poničannal foglalkoztam, fordítva tőle is költeményt. Nagy bemutatkozó-hitvalló versének magvát annak idején így tettem át magyarba: Világot győzni jöttem, vigyázni: soha csúfság Ne érje - annyi érte! - apáink ősi jussát! Ez az ősi juss a magyarokról szólva megtöretett - az olvasó a megbízható és ellenőrizhető adatok megismerése után, ezzel 13