Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Majos Ágoston: A CSEMADOK KB képes hetilapja, a HÉT

gya, hogy a Hét tovább fejlődjön mind színvonalban, mind kivitelben. A Hét 1970 óta 24 oldalon mélynyomással, négyszínű borítólappal jelenik meg. A lapot a kassai Kelet-szlovákiai Nyomdavállalat állítja elő. A Hét ezen kiviteli változása, nagyobbo­dása nem csupán örömet jelent, de gondokkal is járt. Mint ahogy a családban több gondot és kiadást igényel a felnőtt gyermek, így van ez lapunk életében is. Elsősorban is a lap anyagi helyzetére gondolunk. A Hét nyomdai előállításának költségei a négy­szí nnyomásos borítólapra és a nagyobb formátumra való áttérés miatt több mint 40 százalékkal emelkedtek. Ez az összeg több mint egymillió koronát tesz ki. Ezt a többletkiadást csak úgy tudtuk fedezni, hogy a Hét eladási árát 3 koronára emel­tük. A lap teijedelméhez képest ez az ár arányos a szlovák vagy cseh lapok árával. Szeretnénk, ha kedves olvasóink, a CSEMADOK-tagok, népi kultúránk és szocialista társadalmunk építői nemcsak megértenék lapunk helyzetét, hanem továbbra is hű olvasói maradnának a Hétnek, és még több vásárlót és előfizetőt szereznének la­punknak. A szerkesztőség sok szép olvasmánnyal, tanulságos írással és ankéttal viszonozza majd a Hétben az olvasók bizalmát. Önálló oldalon számolunk be a CSEMADOK problémáiról és életéről. Minden számban egy közéleti dolgozó, politikus válaszol az olvasók és közéletünk fontos kérdéseire. Politikai problémákat, erkölcsi és világ­nézeti kérdéseket boncolgatnak elvi cikkeink a Hétben. Az ifjúság életének is nagyobb teret szentelünk. Önálló rovatot kapott a Hétben az ifjú generáció. Az emberek napi gondjaira: nyugdíj, alkalmaztatási, lakásépítési, adásvételi és egyéb kérdéseire rend­szeresen válaszolunk. Sok minden más van még ezenkívül lapunkban, amivel nem­csak tanácsot óhajtunk adni, hanem elősegíteni az emberek sokrétű művelődését, társadalmi fejlődését. A munka, a kötelezettségvállalás, a pártba vetett hit, a nemzeti kultúra iránti igény, a CSEMADOK sokrétű munkája, a nyílt elvtársi véleménycsere s a szlovák és cseh dolgozókkal való közös munka, baráti kapcsolatok és családi viszonyok mind-mind a boldog együttélést, az internacionalista és szocialista közösséget szolgálja. E tettek, vágyak és tervek érdekében kívánjuk mi is szolgálni olvasóinkat. 279

Next

/
Thumbnails
Contents