Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Majos Ágoston: A CSEMADOK KB képes hetilapja, a HÉT

1971 januárjától a HÉT színes borítólappal, nagyobb formátumban kerül a csehszlo­vákiai magyar családokhoz gyár bemutatása a cseh dolgozók tudásáról, kézügyességéről tanúskodik, s az akkori jelent dokumentálja. Karlovy Vary és Šumava a cseh tájak szépségeiró'l adott ízelí­tőt. Ellátogattunk Náchodba, Tachovba, az ott élő magyar családokhoz, hogy meg­ismerjük sorsukat, gondjaikat. Örömmel fényképeztük Szlovákia-szerte az új üzemeket, s A felszabadulás ország­útján című sorozatunkban a szlovák nép dicső partizánharcait elevenítettük fel. Ekkor indult Beszélő múlt című sorozatunk, melyben a magyarlakta járások tör­ténetét közöltük. Felidéztük a magyar nép nemzeti hagyományait, elődeink küzdel­mét a szabadságért. Az olvasókkal karöltve, hozzászólásaink közlésével megvitattuk a Hétben az ifjúság nevelésének kérdéseit, felmértük a magyarlakta falvák könyvellátottságát, majd Szavak, amelyeket fáj kimondani címmel arról indítottunk vitát, milyen a kul­turális élet, a CSEMADOK munkája, a magyar dolgozók színjátszó és táncmozgal­ma. Sok-sok olvasónk fejezte ki köszönetét, hogy segítettük tájékozódását a nagyvi­lág eseményeiben. Színes útleírások, valamint az Ismerd meg barátunkat, a Szovjet­uniót és a Mit tud Ön a baráti szocialista államokról? című ankétok nemcsak tájékoz­tatást nyújtottak az olvasóknak, de megmutatták azt is, hogy a magyar dolgozók nagy figyelemmel kísérik a szovjet nép s a szomszédos népek életét, ismerik munka­sikereiket, hagyományaikat, s őszinte baráti kapcsolat fűzi őket össze. Ezt a baráti kapcsolatot óhajtjuk ápolni a jövőben is. Az első évek ténykedése arról is tanúskodik, hogy az újságírás szocialista társadal­munkban nem egyes „kiváltságosok" vagy „üzletemberek" monopóliuma, hanem az egész társadalom ügye. Ma nemcsak olvasnak az emberek, de tízezrek írnak is az újságba. Nemcsak hivatásos szerkesztők írják a lapot, de egyszerű dolgozó emberek is, akik hírt adnak életükről, gondjaikról, örömükről. Örülünk neki, hogy 273

Next

/
Thumbnails
Contents