Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
Méhészetünk mo.-i szigorú kritikusai, köztük Illyés Gyula és József Attila seregnyi művészi fogyatékosságot mutattak ki költészetében, s ami már teljesen igazságtalan volt: szociális érzékenységét, népszeretetét is kétségbe vonták. Kritikusi haragjukat az is befolyásolta, hogy a velük művészileg össze nem mérhető költő mindenkit felülmúló közönségsikert ért el, s Ars poetica c. versében méltatlan becsmérlő szavakat mondott a Nyugat költői nemzedékére („...az a bizonyos költő-nemzedék, / mely rakva fekéllyel, gőggel és ganéjjal, / s mégis mindezeket szépséggé hazudja, / frázisok falábán istenülést mímel."). - M. valóban nem mérhető össze József Attilával és Illyéssel, de a hazai Forbáth Imrének, Győry Dezsőnek és Vozári Dezsőnek egyenrangú élvonalbeli társa. 1923as bemutatkozását, a Hajnali harangszót szenvedélyes háborúellenesség és az emberszeretet, a jóság profetikus erejű hitvallása hatja át. Fábry Zoltán „a jóság könyvének, egy nagy ölelő embergesztusnak" nevezte a kötetet, Szalatnai Rezső pedig azt írta a címadó költeményről, hogy „egész életünk körképe volt ez a vers. A költő félreérthetetlenül és őszintén hirdette a békét, megértést, testvériséget az egész országnak, főként azonban a magyaroknak és szlovákoknak". 2-3 évvel később már ők is a szociális igazságtól való elpártolásban marasztalták el a költőt. Ez azért megdöbbentő, mert két vh. közti pályaszakaszán a Jóságversek" s a vallásos versek mellett a kiélezett szociális helyzetképek alkotják a legerőteljesebb vonulatot. Ha abból az időszakból egy szociális témájú csszl. magyar versválogatást állítanánk össze, a vezető helyet ö foglalná el benne. Fontos verstípusai még az anya-versek (A királyfi három bánata), a gyermekversek (A gyermek játszani akart; A kirándulás elmaradt; A királyhelmeci gyerekek), a költői és papi önarcképek (Itt voltam 1927; Alázat). A 2. vh. kitörése után is írt háborúellenes és antifasiszta verseket. A súlyos tragédiát elszenvedő lengyei néppel való szolidaritását a magyarság érzésére rezonáló módon több versében, főleg a Vörösbegy - 1939 ősze címűben fejezte ki. 1942-ben Imádság a nagy Lunatikusért címmel Hitler-ellenes verset közölt. - 1948 után úgy látszott, hogy költői pályája végleg megszakad. A mo.-i kommunista rezsim nemcsak börtönre, hanem örökös hallgatásra is ítélte; amikor 1966-ban Szalatnai és Fábry az ISZben bátor rehabilitációs akciót indított az érdekében, a párt sugallta vélemény az volt, hogy „nem létezik. Ha valakit sem múltja, sem jelene nem igazol, minek ébreszteni már elfelejtett nevét" (e-1 cikke az És-ben, 1966. márc. 19.). Nálunk is szigorúan tiltott író volt, Szalatnait rehabilitálási kezdeményezéséért és egyéb vétkeiért persona non gratává nyilvánították párthatóságaink. A költő nevét és líráját hoszszú évekig külföldi magyar és idegen nyelvű kiadások tartották életben, de a költő sem tette le a tollat, még a börtönben is írt. Az 1945 utáni első mo.-i Mécs-válogatást Aranygyapjú (1971) címmel az Ecclesia Kiadó jelentette meg, nálunk 1993-ban a Pannónia Könyvkiadó adott ki tőle válogatást; Mécs László Alapítvány is létesült, szülőfalujában pedig emléktáblát helyeztek el. M. Hajnali harangszó, Ungvár 1923: Rabszolgák énekelnek, Berlin 1925; Vigasztaló, Berlin 1927; Az ember és árnyéka. Kassa 1930; Üveglegenda. Bp. 1930; Legyen világosság, Bp. 1933; Fehéren és kéken. Bp. 1937; Összes versei, Bp. 1941; Válogatott költeményei, Buenos Aires 1953; A kirándulás elmaradt, vál., Köln 1958; Vadócba rózsát oltok Igraft Roses on Eglantines (Paul Valéry előszavával), Toronto 1968; Aranygyapjú, vál.. Bp. 1971, 2. kiad. 1987; Üzenet, vál., Bp. 1982; Vadócba rózsát oltok, vál. 1993. Ir.: sz. k. (= Szász Károly): M. L.: Hajnali harangszó, Budapesti Hírlap 1923. nov. I.; Fábry Zoltán: Szász Károly és a csehszlovákiai magyar irodalom. KN 1923. dec. 24. = F. Z.: Öí 1; uő: Szlovenszkói magyar irodalom: 1923, Keleti Újság 1924. jún. 20. = Öl 1; Zapf László: M. L., MÍ 1932/5; József Attila: M. L. költészete, Toll 1931/2; Illyés Gyula: Katolikus költészet, Ny 1933.1., 422; Szalatnai Rezső: M. L. lírája, ISZ 1966/2; Fábry Zoltán: Vigyázzatok a nappalokra - A Mécs-probléma tanulságai, ISZ 1966/7. = F. Z.: Öí 10; Fónod Zoltán: Mécs László költészete. = Kőtábláink, Po.-Bp. 1990; Turczel Lajos: Tűnődések M. L. költői sorsáról születésének századik évfordulóján, ISZ 1995/1. ^ j. Méhészetünk: havi lap. 1928 jan.-ban indult Érsekújvárott, Willand János szerkesztésében. A Méhész Újság megszűnése után annak főszerkesztője, Balogh Bálint vette át a vezetését, Willand a felelős szerkesztője lett. A lap 281