Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 tősebb, hatékonyabb és terjedelmesebb részét a 60-as évektől kifejtő kritikusok, ill. kritikai feladatokat is vállalók közül Duba Gyula, Fónod Zoltán, Koncsol László, Tőzsér Árpád munkássága érdemel figyelmet. Duba Gyula kritikát ritkábban ír, a jelenségek, a szélesebb összefüggések foglalkoztatják. Esszéi, tanulmányai a Valóság és életérzés (1972), a Látni a célt (1984), az Európai magány (1989) Az idő hangjai (1998) c. kötetekben olvashatók. - Fónod Zoltán publicisztikai és történészi előzmények után vált irodalmunk kutatójává, írásai a Vallató idő (1980), a Körvonalak (1982), a Tegnapi önismeret (1986) és a Kőtábláink (1990) és a Szétszóródás után (1998) c. kötetekben jelentek meg. Tőzsér Árpád kritikáiban, esszéiben és tanulmányaiban irodalomszemléletének bölcseleti-poétikai alapjait fogalmazza meg a választott téma apropóján. Kötetei: Az irodalom valósága (1970), Szavak barlangjában (1980), Escorial Közép-Európában (1992), Pozsonyi páholy (1994). Koncsol László kritikáiban, esszéiben, müelemző tanulmányaiban az esztétikum, a művészi értékekjeleit keresi, a hibák, fogyatékosságokat kevésbé hangsúlyozza. Kritikái, esszéi a Kísérletek és elemzések (1978), a Nemzedékem útjain (1984) és a Törmelék (1992) c. kötetekben olvashatók. Már a 60-as évek végén, de még inkább a 70es évek elején új nevek tűntek fel kritikai irodalmunkban. Ezek közül Zalabai Zsigmond, Mészáros László, Lacza Tihamér, Dusza István, A lábán Ferenc , Bodnár Gyula és Tóth Károly kapcsolódott be intenzívebben irodalmi-kritikai életünkbe. Zalabai Zsigmond a generációs csoportosulás legaktívabb ta&ja. Kötetei: A vers túloldalán (1974), Mérlegpróba (1979), Tűnődés a trópusokon (1982), Verstörténés (1995). Dusza István az 1980-as évek legtöbb vitát, ellenvéleményt kiváltó közírója, kritikusa volt. Kezdetben irodalmunk egészére figyelt, majd a színikritikára koncentrált. Ez irányú eredményeit a Nézőtéri napló 1981-1990 (1992) c. kötetében közölte. Főműve a Zsélyi Nagy Lajosról írt kismonográfia. - A nyolcvanas évek végén, főként a „bársonyos forradalom" után a szlovákiai magyar irodalomkritika veszített intenzitásából. A 90-es évek derekán a szlovákiai magyar kritikát szinte csak Turczi Árpád szubjektív, impresszionisztikus reflexiói képviselték. Egyesek szinte teljesen elhallgattak (Mészáros László), mások a közírás, az irodalmi és kulturális-politikai publicisztika különféle formáit kultiválták (Tóth Károly, Lacza Tihamár, Bodnár Gyula). Tolvaj Bertalan elhunyt, Zalabait elnémította a betegség, majd a korán jött halála. Bodnár Gyula csaknem teljesen a kulturális és társadalmi anomáliákat bíráló ironikus hangvételű közíráshoz pártolt. Alabán a kezdeti szorgos recenzensi-kritikusi tevékenységét elméleti-módszertani ihletésű tanulmányokra, műelemzési-értelmezési eljárások ismertetésére cserélte fel, legfeljebb szakkritikákat ír. - A rendszerváltást követően a kilencvenes évek közepe táján jelentkezett a kritika, az értelmes irodalmi visszhang újabb csoportja. Tagjai néhány kivételtől eltekintve az ún. Pegazus-mozgalom soraiból kerültek ki. Miután a korábban aktív kritikusok jelenléte szórványossá vált, az újonnan jelentkezők száma gyér, hangjuk erőtlen volt. Ennek objektív, irodalmon kívüli okai is voltak: egyetlen napilapunk (Új Szó) oldalairól szinte eltűnt a kritika. A hetilapok - régiek és újak - az évtized közepe táján megszűntek (Hét, Kelet Népe, Nap), a Szabad Újság, a Vasárnapi Új Szó, majd utóda: a Vasárnap minimális teret bocsátott a kritika rendelkezésére, inkább a könyvterjesztést szolgálta. A recenzió, a kritika, az elemző tanulmány az Irodalmi Szemle, a Kalligram, a Szőrös Kő és részben a propagandisztikus célból létrehozott Új Szó-melléklet, a havonta jelentkező Könyvjelző domíniuma lett. - Itt találtak lehetőséget az időnként megszólaló idősebb, s a rendszerváltást követően aktivizálódott ifjú kritikusok, irodalmikulturális közírók, irodalomtörténész-jelöltek. Közülük (a rangsorolást mellőzve) Németh Zoltán, Vörös Péter, Kocur László, Csanda Gábor, Csehy Zoltán, Polgár Anikó, N. Tóth Anikó, Bárczi Zsófia, Haraszti Mária, Hajtman Béla, Ardamica Zorán, Dusik Anikó, Vajda Barnabás és mások írásai a tehetség és fejlődéskészség jeleit mutatják. A drámaelmélet s -gyakorlat témaköréből Laczkóné Erdélyi Margit ír megalapozott tanulmányokat, kritikákat. Rátermettségét könyvei bizonyítják (lásd ott). A folyamatosság és elhivatottság jelei leg264
