Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

Gál Sándor 1969-ben a Szabad Földműves belső munkatársa volt, közben (1966-1969) újságírói tanfolyamot végzett Bp.-en; 1969-ben rövid ideig az Új Szó riportere, 1969-197l-ben a kassai Thália Színpad dramaturgja, 1971-től a Hét kassai tudósítója, 1990-től megszűnéséig a Keleti Napló főszerkesztője volt. - Első versét az Új IQúság közölte 1956-ban. Alig valamivel később indult, mint a „nyolcak" antológia fiataljai. Költői kibontakozása lassabban ment végbe, mint az övék. G. mezőgazdasági szakembernek készült, valóságos autodidaktaként tette meg első lépéseit a költészet felé. Alkotó módszerét az ösztönösség, hangvételét a romantikus, érzelgős, néha hamis pátosz jellemezte. Fejlődése a hatvanas évek elején vett határozottabb irányt és tempót. Első kötete (Arc nélküli szobrok 1964) látványos sikert arat, a közvélemény ettől kezdve a „nyolcak" legjobbjaival (Tőzsér, Cselényi, Zs. Nagy) együtt emlegette. Ebben nemcsak a költői teljesítmény, hanem számos rokon vonás is közrejátszott. Az útnak indító élmény- és valóságanyag, a paraszti szegénység körülményei, a költészetükből kirajzolódó lírai hős kezdetben sok hasonlóságot mutatott. Soron következő köteteiben találja meg egyéni hangját. A többnyire elbeszélhető élményfolyamhoz, felidézhető cselekedethez, leírható tájhoz kötödő verseihez megtalálta a temperamentumának, mondanivalóinak legjobban megfelelő versbeszédet. Kizárólag szabad verset vagy szabad sorú verset ír, elhagyja a központozást, a nagybetűket stb. Ennek jegyében megjelent kötetei (Napéjegyenlőség, Szabad vonulás, Kőlapok, Tisztább havakra stb.) már fokozatosan elmélyülő, kiegyensúlyozott teljesítményt mutatnak. Költői lehetőségeinek csúcsára a Folyó (1978) c. kötetével ért fel először. Ebben szinte nincsen gyenge vers. A kötet anyaga eszmei-művészi és tematikai-formai egysége révén egyetlen versfolyamként hat, az egyetlen tömbből kifaragott sokábrájú dombormű benyomását kelti. Meghatározó témája a nemzetiségi lét és a vele kapcsolatos élet- és sorskérdések, az egyéni és közösségi boldogulás és felelősségérzet problémája. Mindezek - alig változó mértékben - Gál egész költészetére érvényesek. További kötetei tematikai gazdagodást, a költő meditativ hajlamainak, különösen a lét alapvető kérdései iránti vonzalmának erősödését tükrözik, de szemléleti-művészi változást alig. G. munkásságában kezdettől fogva helyet kap a prózaírás, amelyhez újságírói feladatai révén, színes beszámolókon, hangulatos riportokon keresztül érkezett. Novelláiban sok a zsurnalizmus, de akad jó néhány maradandó értékű írása. Első köteteinek (Nem voltam szent, Múmia a fűben, Első osztályú magány) legtöbb írására még a laza, sokszor széteső szerkesztés, hőseinek hányatott, megoldatlan helyzete jellemző, de a kötetek anyagából készült szigorú válogatás (Kavicshegyek, 1979) már jó irányba mutat; amikor sikerül levetkőznie az újságírás hatását, markáns, egyéni hangvételű, érett novellisztikát képes művelni. Ezt a tendenciát mutatja hangsúlyosan A fekete ménes (1981) c. kötet is. Ennek néhány darabja (Családi krónika, Tábori lapok stb.) a riportnovella, a dokumentumpróza, általában az irodalmi és szociográfiai ihletésű és célzatú közírás avatott művelőjének mutatja az írót. Közírói erudíciója nemcsak faluja múltjának, a múltban gyökerező jelenének ábrázolását, hanem a magyarlakta vidékek történ e lm i-társadalmi, szociológiai feltárását is ihlette, s tápláló ereje az elmúlt évtized sikeres publicisztikai aktivitásának is (Ahol élünk, írott beszéd, A megtorlás békéje stb.). G. termékeny és sokoldalú író. Versben és prózában egyaránt szól a gyermekekhez (Csikótánc, Héterdő, Mese a hétpettyes házikóról), önálló, kritikus véleményt formál irodalmunkról, kulturális életünkről (Függőleges hullámzás). Müvei népszerűek az olvasók körében, a nívódíjak (Alföld: 1981, Madách Kiadó: 1991), a Madách Imre-díj (1970), a József Attila-díj (1994), a Berzsenyi-díj, A Magyar Köztársaság Elnöke Aranyérme, A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje, a Szabó Zoltán-díj pedig a társadalmi és szakmai elismerést jelzik. M.: Napéjegyenlőség, v., 1966; Nem voltam szent, elb., 1968; Szabad vonulás, v., 1969; Múmia a fűben, elb., 1970; A szürke ló, mesejáték, 1972; Kőlapok, v., 1973; Első osztályú magány, elb., 1974; Csikótánc, gyermekv., 1975; Tisztább havakra, v., 1976; Liliomos kürtök, rip., 1979; Mesét mondok, valóságot, szociogr., 1980; Új Atlantisz, vál. v., 1982; Mese a hétpettyes házikóról, m., Bp. 1983; Az Éden és a Golgota között, v., 1984; Mélyutak, 126