Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
DÉNES György információink. - Alcímében (1998-ban) „Regionális közéleti hetilap"-ként, az impreszszumban „Országos terjesztésű regionális közéleti hetilapéként határozta meg magát. - A Kulturális Minisztérium nyilvántartásában jelenleg nem szerepel. F. Z. Délszlovenszkói Magyar Lapok: társad, hetilap. Párkányban jelent meg 1921. aug. 8-tól 1933. febr. 5-ig Soós Károly szerkesztésében, Gondos Vilmos nyomdatulajdonos kiadásában. Legtöbb száma 4 oldalas volt. T. L. Délszlovenszkói Újság: komáromi független pol. lap. 1931 szept.-től szervezte meg a Komáromi Lapokból kivált Křepelka (később: Környei) Elek. Ö volt a főszerkesztő, a szerkesztőbizottság tagjai pedig Nagy Jenő szövetkezeti igazgató, Kalvariszky Jenő orvos és Kendi Zoltán korábbi kassai lapszerkesztő voltak. Kezdetben hetente háromszor, később kétszer, végül egyszer jelent meg. A nagy múltú és népszerű Komáromi Lapokkal nem bírta a versenyt, s kisebb-nagyobb kényszerszünetek után 1932 jún.-ban elhalt. Ir.: Szénássy Árpád: A komáromi hírlapírás kétszáz éves története 1789-1989, Tatabánya 1994. T. L. Delta (Komárom, 2003. okt.): A Komáromi járás kétnyelvű hetilapja. - Főszerk.: PhDr. Katarína Cizmariková. F. Z. Dél-zempléni Élet (Tőketerebes, 1960. ápr. 16. - 1967. márc. 23.): járási hetilap. Az SZLKP JB és a JNB adta ki 3000 példányban; 4 oldala volt szlovák (Život južného Zemplína), 4 oldala magyar nyelvű. - 1968. júl. 8-tól Slovo Zemplína - Zempléni Szó címmel adtak ki kétnyelvű újságot (2-2 oldalon); 1970. ápr. 30tól 1990 dec.-ig a magyar változat önállóan jelent meg 4 oldalon, 4400 példányban. - Korábban az 1960-ban beolvasztott járásokban is adtak ki járási lapokat. Tőketerebesen a Nová dedina (1951), ill. a Hlas Zemplína (1956), Királyhelmecen a Družstevný život (1952), majd ennek magyar változata, a Szövetkezeti Élet (1954) jelent meg 2 oldalon, 1500 példányban. Nagykaposon Po nových cestách Új Utakon (1952-1960) címmel jelent meg kétnyelvű újság 2 oldalon, 1500 példányban. 1990 dec.-től 1991 jan.-ig Zempléni Változások címmel adtak ki járási újságot. 1992-től Új Zemplén címmel jelenik meg független regionális hetilap a Nika-Bre kiadásában; példányszáma 1994-ben meghaladta a kétezret. F. Z. DEMJÉN Ferenc (Beregszász, 1911. júl. 22.): újságíró, költő. Szülővárosában tanult, majd segéd lett a helyi drogériában. 1937 után a királyhelmeci drogéria tulajdonosa volt. Első versei Beregszászon, a Jó Barátom c. gyermeklapban jelentek meg. Később a PMHban és a Magyar Újságban, 1945 után pedig a Zempléni Szóban és a Hétben publikált. M.: Versek, Beregszász 1933; Hegyek alján, v., uo. 1935. Ir.: Ilku Pál: D. F. Versek, MÍ 1933/4. Cs. S. DÉNES Endre Zádor András DÉNES György; e. n. Dusik Dániel (Pelsőc, 1923. máj. 24.): költő, műfordító, szerkesztő. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte. 19381942-ben polgári iskolába járt Tornaiján, 1942-1943-ban kereskedelmi középiskolát végzett Rozsnyón, 1945-1948-ban alkalmi munkás volt Pelsőcön. 1948^19-ben laboránsként, bérelszámolóként dolgozott a gömörhorkai cellulózgyárban, 1950-5l-ben a Csemadok KB titkárságának alkalmazottja volt Po.ban, majd 1951-től nyugdíjazásáig (1985) a Csehszlovák Rádió magyar adásának irodalmi adásait szerkesztette. 1971-ben Madách-díjjal tüntették ki, 2003-ban pedig a Posonium Irodalmi Díj Életmü-díját kapta költői és szerkesztői munkásságáért. A Szlovák Köztársaság Ezüstérmével is 2003-ban tüntették ki. Publikálási tevékenysége 1943-ban kezdődött, egy tehetségkutató versenyen Budapesten díszoklevelet és ezüstérmet kapott. 1946-ban (Hencz Zoltánnal közösen) magánkiadásban (szamizdat formában) jelent meg Vagyunk, vagyunk, vagyunk című kötetük. - Versei, karcolatai, könyvismertetései először az Új Szóban, 83