Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
MÉCS László Magyar Üzeme, 1969-től nyugdíjazásáig (1986) a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztője, ill. egyik vezető szerkesztője volt. 1972-ben és 2000-ben a Szlovák Irodalmi Alaptól Nívódíjat, 1985-ben és 1995-ben Madách Imre-díjat kapott. 1990-ben a Madách Könyvkiadó Nívódíját kapta meg. 2001-ben a Ľudovít ŠtúrÉrdemrend III. fokozatával tüntették ki. 2003ban több évtizedes szerkesztői, műfordítói és nyelvművelő munkásságáért megkapta a Madách-Posonium Életműdíjat, A Szlovák Köztársaság Kulturális Miniszterének Díját, és a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét. 2004ben Sámuel Zoch-díjjal tüntették ki. - Nyelvmüveléssel is foglalkozik. 1976-tól a Csehszlovák, ill. a Szlovák Rádió magyar adása Anyanyelvünk c. műsorának munkatársa, nyelvművelő cikkei az USZ-ban és a Hétben jelentek meg. Önálló kötetét (Anyanyelvi hibanapló) a Szlovák Irodalmi Alap Nívódíjjal jutalmazta. M.: Anyanyelvi hibanapló, 1990; Magyarosan magyarul!. Dsz 2003. Ford.: Dagmar Bečka: Hatszázharmincegy nap Burmában. 1969; Karel Čapek: A szenvedelmes kertész, 1971; uő: Kulisszatitkok, 1975; uő: Emberi dolgok, 1976; uő: Évszakok, 1978; uő: Tárgyak és tájak, 1980; uő: Egy tisztes polgár meghurcoltatása - A szerkesztő különös álmai, 1981; uő: Az irodalom margójára, 1982; Emil Vachek: Átkozott pillanat, 1971; Václav Erben: Holttest a függöny mögött, 1972; Vladimír Šustr: A Halál ösvényén, 1972; Ludvík Souček: A betlehemi csillag nyomában, 1973; E. B. Lukáč: A nagy üzenetváltás, 1973; Oldřich Daněk: Megölték a királyt!, 1974; uő: Töredékek a múltból, 1991; Jan Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma (Dobossy Lászlóval), 1977; Ivan Olbracht: A bölcs Bidpai és állatai. 1977; Božena Benešová: Vera meg Don Pablo és Don Pedro, 1978; Antonín Sova: Budecius kántor vezeklése, 1979; Jozef Vágner - Nad'a Schneiderová: Szafári a Kilimandzsáró alatt, 1980; uők: Az oroszlán nem az állatok királya, 1984; Josef Čapek: A Sánta Vándor, 1987; Emil Topercer: Búvárportyák, 1987: Ján Truneček: A jó öreg alma mater, 1989; Miloš Kratochvíl: Három cseh királyné. 1990; Július Balco: A hattyúnyakú hegedű (Hubik Istvánnal), 1991; Juraj Spitzer: Kétség és remény. 1994; Pavol Vilikovský: Az élet örökzöld hátaslova, 1999; Dušan Kováč: Szlovákia története (G. Kovács Lászlóval és H.Tóth Ildikóval), 2001; František Kele - Milan Lučanský: A Tátra, 2002: uők: A Te Tátrád, 2002; Milan Lučanský: A Tátra és környéke, 2003; Kari Benyovszky: Séta a régi Pozsonyban, 2003. Ir.: Turczel Lajos: Mayer Judit köszöntése. Hét, 1993. júl. 16; Karsay: Vallomások, Nap 1993. júl. 19-25.; Tőzsér Árpád: Az alkotó ember bölcs relativizmusa, ISZ 2003/7; Duba Gyula: Mayer Judit 80. születésnapjára, ÚSZ 2003. júl. 15.; Jakab István: Nekünk szentelt évtizedek, ISZ 2003/9. K. T., F. Z. MÉCS László; Martoncsik József (Hernádszentistván, 1895. jan. 17. - Pannonhalma, 1978. nov. 9.): költö, recitátor, premontrei szerzetes. Falusi kántortanító fia. A László a szerzetesi neve volt, ehhez társította 1915-ben a költői célkitűzéseinek megfelelő Mécs nevet, polgári neve azonban továbbra is Martoncsik József maradt. A kassai premontrei gimnáziumban tanult, s bp.-i teológiai és bölcsészeti tanulmányait befejezve rövid ideig ott tanított. 1920-tól 1929-ig Nagykaposon, 1929-től 1944-ig Királyhelmecen volt plébános. 1945 után Szlovákiában és Mo.-on is pol. üldözött lett. 1953-ban Mo.-on hamis vádak alapján 10 év börtönre ítélték és eltiltották a publikálástól. 1956 szept.-ben elengedték hátralevő büntetését. Bp.-en lelkipásztorkodott, 1961 máj.tól a pannonhalmi papi szociális otthon lakója volt. - 1918 előtt a Zászlónkban és az Életben jelentek meg a versei. Hajnali harangszó (1923) c. kötetének címadó verse Szlovákiaszerte ismertté tette a nevét. A verset maga is több helyen szavalta, s kiderült, hogy a versmondásnak is mestere. Ebben a kettősségben folytatódott pályája, s a hazai, mo.-i, erdélyi, párizsi, hágai irod. rendezvényeken szavaló költő rendkívüli népszerűségre tett szert. Első kötetének néhány nagy verse kivételes költői pálya lehetőségével kecsegtetett, de ehhez poétikai-esztétikai elmélyülésre lett volna szükség. A folyamatosan szavalókörutakra járó M.-nek erre nem volt módja, s költői életformáját, fejlődését inkább a szavalásra építette, ars poeticáit ahhoz szabta: az egykori igricek, kobzosok utódjának nevezte magát, s hetykén hangoztatta, hogy ő nem bíbelődik a verseivel, hanem úgy közli azokat, ahogy a lelkéből kiszakadnak. A műgond, a verscsiszolás könynyelmű elhanyagolása azt eredményezte, hogy 280
