Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

MÁRAI Sándor MANGA János (Pereszlény, 1906. jún. 24. Budapest, 1977. szept. 2.): néprajzkutató. Ipolyságon érettségizett, a po.-i tanítóképzőben pedagógusi oklevelet szerzett. A szécsénkei és pozsonyligetfalui népiskolákban tanítóskodott, 1940-ben az ógyallai iskola igazgatója lett. A bp.-i Néprajzi Múzeum tud. munkatársa (1941-1949), közben a bp.-i egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1942). 1945 után Mo.-on telepedett le. A balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója (1949-1959), a bp.-i Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese (1960-1963), majd haláláig az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának tud. munkatársa, néhány évig osztályvezetője volt. - Fő érdeklődési területe a népszokások, népzene, hangszerek, népművészet. Már szlovákiai tevékenysége idején ezekben a témakörökben végzett alapvető kutatásokat; eredményeit a korabeli kulturális sajtóban közölte. Jelentősek voltak a po.-i rádió magyar adásában elhangzott előadásai. Mo.-ra kerülve korábbi kutatási eredményeit rendezte sajtó alá, s foglalkozott a mo.-i szlovákok néprajzával és a magyar-szlovák etnokulturális kapcsolatok vizsgálatával is. írásai különböző tanulmánykötetekben, évkönyvekben, szaklapokban jelentek meg magyar, szlovák, német, angol és orosz nyelven. M.: Nótafa, 1935; Ünnepi szokások a nyitramegyei Menyhén, Bp. 1942; Ünnepek, szokások az Ipoly mentén. Bp. 1968: Vanyarc múltjából, Bp. 1978; Palócföld, Bp. 1979. Ir.: Csáky Károly: Szülőföldi vallomások, 1989; Liszka József: Magyar néprajzi kutatás Szlovákiában (1918-1938). 1990. L. J. MÁRAI Sándor; Grosschmid (Kassa, 1900. ápr. 10. - San Diego [USA], 1989. febr. 21.): író, költő, újságíró. Szepességi szász eredetű családból származott. Apja Grosschmid Géza ügyvéd, szenátor, testvére Rad vány i Géza filmrendező. A gimnáziumot Kassán és Eperjesen végezte, Frankfurtban egy ideig egyetemi előadásokat hallgatott. 1919 és 1928 között újságok levelezőjeként Németországban és Franciaországban (Párizsban) tartózkodott, 1928-tól Bp.-en élt. A 30-as évek közepén került az irodalom élvonalába; eszmeileg a polgári liberalizmus rendíthetetlen híve lett. 1948-ban emigrált, s haláláig nem engedélyezte müvei mo.-i kiadását. Sok műve jelent meg világnyelveken, de naplóiban és a Halotti Beszéd c. megrendítő versében fájdalmasan felpanaszolja a magyar közegből való kiszakadást. Magáramaradottságában és testi-lelki törődöttségében öngyilkos lett. - Irod. zsengéje, az Emlékkönyv c. verskötet a történelmi Mo. utolsó évében, 1918-ban jelent meg Kassán. 1919-től 1925-ig csszl. magyar írónak számított. írásai - újságcikkek, tárcák, elbeszélések, versek, recenziók, műfordítások - főleg a Kassai Naplóban jelentek meg. Irodalomszervezőink társuknak tekintették s bevonták terveikbe a világjáró iíjú írót. Fábry Zoltán szerint az 1923/24-ben sikertelenül tervezett irod.-krit. lapnak, a Kék Madárnak szerkesztőbizottsági tagja lett volna, s az egy évvel később kezdeményezett kisebbségi írótársaság 7 tagú előkészítő bizottságába is beválasztották. Első felfigyeltető kötetét, Az emberi hangot és az 1924ben Bécsben kiadott A mészáros c. regényt elismeréssel fogadták kritikusaink (Fábry, Komlós Aladár). A verskötetet Fábry a csszl. magyar emberlíra reprezentatív kötetének nevezte, a regényről pedig azt írta, hogy „az emberi hang állathördülése magyar szavakban még nem fájt, nem sebzett ennyire". Kritikákat is írt, s a Kassai Naplóban 1921. dec. 25-én közölt Gyilkosság c. tárca fordításával ö lett Franz Kafka első magyar és második idegen nyelvű fordítója. - Irodalmunkkal Mo.-ra költözése után is élénk kapcsolatban maradt, főleg azon irodalomszervezőinkkel, akik a minőségi irodalom gócait igyekeztek kiépíteni. Móricz Zsigmonddal és Schöpflin Aladárral együtt síkraszállt Szvatkó Pál első számával elbuktatott lapjának, az Új Munkának a feltámasztásáért. Az 1937-1938-ban megjelent Szvatkó-lapnak, az Új Szellemnek legaktívabb mo.-i munkatársa lett, s 1938. okt. 15-i (utolsó előtti) számában is élesen antifasiszta cikket közölt. Szvatkó azt írta róla, hogy „egyedül fölér egy egész kisebbségi magyar irodalommal". Szülővárosát számtalanszor fölidézte írásaiban, 1940-ben könyvet jelentetett meg Kassai őrjárat címmel. Emigrálása után Szlovákiában a legszigorúbban tiltott írók egyike 277