Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 felismeréséből fakad. - Az elmúlt tizenöt évben a csoportos fellépést az egyéni jelentkezés váltotta fel, az antológiák elvesztették korábbi jelentőségüket, s már nem egy-egy nemzedék prózafelfogását reprezentálják, inkább egyfajta alkalmi szöveggyűjteményként funkcionálnak. Ir.: Csanda Sándor: Első nemzedék, 1968; Görömbei András (szerk): Nemzetiségi irodalmak az ezredvégen, Debrecen, 2000; uő.: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980, Bp. 1982; Filep Tamás Gusztáv - Tóth László: Próbafelvételek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról 1918-1995, 1995; Fónod Zoltán: Üzenet, 2002; Hodossy Gyula - Kulcsár Ferenc (szerk): Iródia 1983-1993, Dsz. 1994; Kemény G. Gábor: így tűnt el egy gondolat. A felvidéki magyar irodalom története 1918-1938, Bp. 1940; Németh Zoltán: A kapus öröme a tizenegyesnél, 1999; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945-1999), I—II., 2000, 2001. B. Zs. Drámairodalom (1918-1945): Az OsztrákMagyar Monarchia széthullása után az utódállamokba került magyarság kényszerű decentralizáción ment keresztül. A nemzet egységéből kiszakadt nemzettestek önerejükből sajátos nemzetiségi kultúrát fejlesztettek ki, amely az egyetemes magyar kultúra és művelődés hagyományaiból indult ki, de a további fejlődését már az egyes utódállamok társadalmi valósága határozta meg. A fiatal utódállamok társadalmi-kulturális körülményei igen eltérőek voltak, így a kisebbségi kialakuló kultúrák is nagy különbözőségeket mutattak. A francia mintára épülő csehszlovákiai demokrácia a többi utódállamhoz viszonyítva relatíve kedvezőbb körülményeket biztosított a magyar kisebbség számára. Az irodalomteremtés körülményei a lírának kedveztek leginkább, ebben érte el a legmagasabb művészi színvonalat. A széppróza lényegesen gyengébb eredményeket tudott felmutatni. A legfejletlenebb ága ennek az irodalomnak a drámairodalom volt, amelynek kibontakozását irodalmon kívüli okok és körülmények is erősen befolyásolták. A korabeli kritika a színházi infrastruktúra hiányosságaiban, dramaturgiai éretlenségben és a színpadismeret hiányosságaiban, főként az anyagi kockázatban látta a fő okait ennek a jelenségnek. Tény, hogy az első köztársaság fennállása alatt az írók számára nem volt vonzó a színpad. Ennek ellenére az első évtizedben (1918-1928) számos dráma született hazai írók tollából. A drámaírók kezdettől fogva tevékenykedtek, különösen az első öt év volt termékeny és ígéretes, főként Vécsey Zoltán, Sziklay Ferenc, Sándor Imre, Merényi Gyula, Müller Vilmos, Sebesi Ernő egy-egy müve érdemel figyelmet. Eredményeiket azonban csak akkor értékelhetjük objektívan, ha figyelembe vesszük a gátló körülményeket is. Az államfordulat előtt a mai Szlovákia területén nem volt állandó színház, amely ösztönözhette volna a drámaírókat. A csehszlovák utódállam megalakulása után a műkedvelő színjátszáson kívül csak Faragó Ödönnek engedélyezték állandó, egész Szlovákiára kiterjedő hatókörű társulat megszervezését. 1925-ben engedélyezték a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület működését, amely ellátta a színészek érdekvédelmének szerepét. Faragó Ödön színtársulata a drámairodalom és színházi kultúra fellendítése érdekében igyekezett minél több hazai szerző drámáját bemutatni, így Merényi Gyula, Lányi Menyhért, Sándor Imre, Vécsey Zoltán, Sziklay Ferenc, Asgúthy Erzsébet és mások művei nyertek publicitást. Az időközben megalakuló színtársulatok (Polgár Károly, Faragó Ödön, Földes Dezső, Iván Sándor, Sereghy Andor társulata) mintegy húsz szlovákiai szerző harminc-harmincöt darabjának bemutatását tették lehetővé. Természetesen ezeknek a színdaraboknak a drámanemen belül igen tarka műfaji paletta mellett a színvonalbeli „tarkasága" is megvolt. Akadtak igen ígéretes teljesítmények, de a többség mélyen a magyarországi átlagszínvonal alatt maradt. Érdekes színháztörténeti jelenség, hogy a hazai szerzők darabjait szinte mindig telt ház előtt játszották. Ennek nyilván nem az esztétikai kvalitás, hanem a kisebbségi helyzet s a vele járó lélektani helyzet a kiváltó oka. A korabeli kritika s a későbbi kutatók csaknem egybehangzó véleménye szerint legalább fél tucat mű megállta volna a helyét a külföldi színpadokon is. Ez pedig - tekintettel a retardáló, fejlődésgátló körülményekre - megbecsülendő teljesítmény. A személyekről, a darabokról vitatkozni lehetne, de általában Sebesi Ernő, Bihari Mihály, Ásgúthy Erzsébet, Föl258