Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
HAJNÓCZY R. József majd hosszú szünet után 1927-ben. Az első két évfolyamot Nagy Árpád, az 1927-es egyetlen számot Páll Miklós szerkesztette. Páll perelte be Fábry Zoltánt A Reggelben megjelent cikkéért, amelyben dilettánsnak minősítette az újrainduló folyóiratot. A folyóirat első két évfolyamában szinte kivétel nélkül dilettánsok szerepeltek, az 1927-es szám szerzői között viszont ott találjuk Kosztolányi Dezsőt, Györy Dezsőt és Szenes Erzsit. Ir.: Fábry Zoltán: Szlovenszkói fekete „Hajnal", R 1927. okt. 21. = Öí 2.; Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar kultúrkrónika, K 1929, 459-460. T. L. Hajnal Keleti Hajnal HAJNÓCZY R. József; Zák (Derecske, 1854. febr. 15. - Lőcse, 1931. máj. 30.): történész. A középiskolát Nagyváradon, Debrecenben és Késmárkon végezte, bölcsészdiplomát a bp.-i egyetemen szerzett. Előbb Bp.-en volt tanár, 1888 és 1913 között Szepes megye tanfelügyelője, 1921 és 1931 között a Szepesmegyei Történelmi Társulat titkára. 1921 és 1926 között szerkesztette a Közlemények Szepesvármegye Múltjából c. folyóiratot. M.: A térképrajzolás elemei, Bp. 1880; Hajnóczy József élete 1750-1795, Győr 1894; A szepesi bányavárosok története I., Lőcse 1903, II., Bp. 1933; Jókai a Szepességben. Lőcse 1925. Ir.: Jozef Kuzmĺk: Bibliografia publikácií k miestnym a všeobecným dejinám Slovenska, Martin 1962; Ivan Chalupecký: Spišský dejepisný spolok v Levoči. = Vlastivedný zborník, Košice 1968; H. R. J. irodalmi hagyatéka. Szepesi Híradó 1931. Hajóépítő —> Lodiar Hajrá! (Dunaszerdahely, 1993-tól): heti sportlap. A Tashy Agrotrade Kft. kiadásában jelent meg 20 oldalon, kb. 5000 példányban. Batta György, majd Néma László szerkesztette. Az országos és a régióbeli sportélettel, valamint az egészséges életmód népszerűsítésével foglakozott, országos terjesztésére azonban nem került sor, jobbára a Csallóköz és Mátyusföld standjain árusították. 1996-ban megszűnt. F. Z. HAJTMAN Béla; Béla von Goffa (Párkány, 1966. jún. 28.): író. Magyar-szlovák szakos tanári diplomát 1992-ben szerzett a pozsonyi Komenský Egyetemen. 1985-ben nevelőként dolgozik, 1992-1995 között az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Alapiskola, 19952002 közt az Udvardi Vállalkozói Szakközépiskola, 2003- 2004 közt az Udvardi Összevont Középiskola tanára, 2004-től a Lévai Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatója. A Comenius Pedagógiai Intézet igazgatótanácsának tagja. 2004-ben az Irodalmi Alap Nívódíjával tüntették ki. - 1993-tól publikál. írásaival pedagógiai lapokban is (Katedra, Pedagógusfórum) találkozhatunk. Első regénye homlokterében az emlékezés áll. A mű az önéletrajz, napló, emlékirat műfaji jegyeinek felhasználásával erősen hagsúlyozza a valósághoz való kötődését. A Szivarfüstben ihletője Talamon A. Sámuel Borkopf-könyve, de H. regényében önálló, autonóm világot teremt, nem utolsósorban a kort idéző nyelvi regiszterek bravúros variálásával. A regény egymással lazán összefüggő történetek láncolata, így novellafüzérként is értelmezhető. M: Hídon, r„ Po. 2001; Szivarfüstben, r„ Po. 2003. Ir.: Keserű József: Széljegyzetek a szerző nevéhez avagy Béla von Goffa megszólal, ISZ, 2001/1-2.; uő.: Emlékezet és hitelesség. Kor/szak/határok, Po. 2002; Huba Márk: (Fejlődő) történelem - (csonka) lélektan, Szőrös Kő 2002/3. B. Zs. Haladás (Losonc, 1961. ápr. 1. - 1967. ápr. 15.): járási újság. Az SZLKP JB és a JNB adta ki a Pokrok c. hetilap magyar mellékleteként kéthetente, 4 oldalon, 3500 példányban. A háború után először (1945. márc. 24.-1948. okt. 14.) Novohradský hlas címmel jelent meg járási újság a Nemzeti Front kiadásában. Magyar melléklete azonban csak az 1951-ben megjelent Lučenský družstevník c. földművesújságnak volt. Ennek folytatása, a Lučenské zvesti (Losonci Hírlap, 1959-1960) ugyancsak magyar melléklettel jelent meg. A magyar melléklet iránti igényt a területi átszervezés után az is indokolta, hogy a Losonci járáshoz csatolt korábbi Kékkői és Füleki járásnak is volt magyar melléklettel megjelenő föld144