Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

FORBÁTH Imre FORBÁTH Imre; Fuchs (Böhönye, 1898. nov. 17. - Teplice, 1967. máj. 16.): költő. A Balaton mellett született, de családja 1902-ben Nyitrára költözött. Pozsonyban és Nyitrán végezte iskoláit, Nyitrán érettségizett, s 1916ban onnan vonult be katonának. A fronton megsebesült, kórházba került, gyógyulása után Bp.-re ment. Az egyetemen, az ifjúsági mozgalomban agitált, modernizmus elleni előadást tartott a Galilei-körben, s a Tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába menekült. 1919-1926-ban Prágában volt orvostanhallgató; megalakulásától kezdve tagja Csehszlovákia Kommunista Pártjának, s szoros kapcsolatban állt a cseh és szlovák avantgardistákkal. Később Szlovákiában és Morvaországban működött orvosként. 1938 nyarán Clementisszel, Nezvaltal és Poničannal együtt képviselte a csehszlovák írókat az antifasiszta írók párizsi nemzetközi békekonferenciáján. 1939 márc.-ban Lengyelországon és Svédországon keresztül Angliába menekült: tagja lett a nemzetközi írószövetségnek (Association internationale des écrivains) és a Pen Clubnak, propagandistaként és orvosként működött Londonban és Birminghamben. 1945 ápr.-ban hazatért: Ostravában volt bányaorvos, majd 1951 febr.-ig a külügyminisztériumban dolgozott. Később Teplicében volt orvos. - Bár kezdetben vitázott a magyar avantgardistákkal, 1919 után maga is híve lett a modern irányzatnak, s verseit a Mában és az Akasztott Emberben publikálta. Költészetét három korszakra oszthatjuk: az első, az 1920-tól 1924-ig terjedő időszak két verseskötetet (Versek, Bécs 1922; Vándordal, Érsekújvár 1923) foglal magában; a második korszak kb. 1930-ig terjed, s a Favágók (Pozsony 1930) c. kötet megjelenésével zárul; a harmadik korszak (1938-ig) lírai termését Panasz és remény címmel adta ki 1942-ben Londonban, ahová Csehszlovákia megszállása elől menekült. 1938 után nem írt több verset. Pályájának három korszaka nem különül el élesen egymástól: az izmusok hatásától sohasem szabadul meg teljesen, későbbi költészetének realista motívumai pedig már az első korszak termésében is megtalálhatók. E korszak reprezentatív verse, a Mikor a néma beszélni kezd „kulcsverse" F. költészetének: a háború élménye, mely ezt a verset ihlette, mindvégig egyik meghatározója marad lírájának. Ezért népesítik be költői világát a „hullák", „csontvázak", „dögkeselyűk" stb. Ebben a világban jelen vannak az emberiség fegyverei az őskortól egészen a „civilizált" máig: az avult buzogányok, dorongok, irtókések, fustélyok, ágyúcsövek, szuronyok, gépfegyverek, tőrök, kardok, bombák, lángvetők stb. A költő „emberhús-vászonra" festi vádoló és bosszút harsogó színeit: hullaszürke, sebvörös, fájdalomvörös, bosszúvörös, halálfekete, börtönfalfehér, éhségszürke stb. Ebben a költői korszakban mégis inkább a polgárpukkasztó, bohém hangütés jellemzi verseit. 1924 körül szakít a Kassák-csoporttal, s realista irányban fejleszti tovább avantgardizmusát. Lázadása már nemcsak egy társadalmat megdöbbenteni szándékozó gesztus vagy póz, hanem tudatos vállalás, tett, melynek konkrét célja van. A költő Prága külvárosait járja (Na Maninách; Na Bojišti 14; Dejvice), alvilági alakokkal, stricikkel és kurtizánokkal barátkozik, ám közben hallja a „harcbarikoltó trombitákat" meg a „gyárak s a bányák szirénáját". 1927ben megszerezte az orvosi diplomát, s elhagyta Prágát: Szlovákia különböző vidékein dolgozott, s tapasztalatai új motívumokkal gazdagították költészetét: megjelennek verseiben a hegyek emberei, a szlovák elnyomottak, a favágók (Favágók; Egy tál krumpli; Szlovák tájkép). A kisebbségi magyar sajtóban a harmincas évek elején tűnt fel a neve, s az irodalmi köztudatban hamarosan összeforrt a szocialista költészet fogalmával. Az Útba, majd 1936tól a Magyar Napba írt költeményeket, politikai cikkeket és tanulmányokat. A harmincas évek második felében a fasizmus egyre fenyegetőbb rémei szolgáltak alapul F. borzalmas látomásainak, amelyek tkp. a háborús víziók folytatásai. Abesszínia lerohanása után verset írt Egy abesszin fiúhoz, megemlékezett Garcia Lorcáról, elsiratta Madrid szétlőtt tereit (Van egy város). A müncheni árulás napjaiban megírta a második világháború apokaliptikus vízióját, a Látomás c. verset, melyben az emberiség pusztulásának megrázó képét állítja elénk. 1938-ban mint költő elhallgatott, s lírája a háború után sem szólalt meg újra. Elnémulásában nyitván a korabeli irodalmi viszonyok játszották a legfőbb szerepet: „Meg kell monda116