Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - V. Masaryk G. Tamás

Iskoláinknak túltengő intellektualizmusa tehát nem felel meg az élet követelményeinek. Az oktatás arisztokratizmusától sem szabadultunk még meg. A régebbi korok szelleme kisért a tényben, hogy csak hivatalnokok képzésére és nevelésére gondolunk, mint végcélra, a kereskedelemre, iparra, földmívességre kevés a gondunk, általában nem törődünk avval, ami a nagy tömeget érdekli és amire súlyt vet. Túltömött iskoláinkban hiányként állapítja meg az individuális oktatásnak lehetetlenségét. Masaryk felveti a gondolatot: „Nem lehetne-e a túltömött iskolákban valamiféle köröket szervezni? Ha az ember belevész a tömegbe, nem hathatunk rá olyan bensőségesen, bizalmasan; tudjuk, hogy az ember szűkebb körben intenzívebben dolgozik. Ezért kellene minden pedagógusnak gondolkoznia azon, hogyan teremt lietne csoportokat különböző ürügyek alatt, mint az a játékok esetén szokás. Fontos persze az, hogy a tanító milyen gyerekeket vesz egy csoportba: semmiesetre sem névsor szerint csoportosítja őket, hanem tudásuk, érettségük, hajlamaik szerint. Egyegy csoporton bellii a pajtásias (kamarádství), bizalmas viszony fejlődhet ki. A csoportok megalkotásában a kor sem dönthet, mert sokszor jól megférnek a fiatalabbak az öregebbekkel." Nagy az ellentét az iskola és az élet között is. „A külvárosi gyerek részére limonádé az, amit az iskola nyújt neki, azzal szemben, amit a külvárosban megél." „A városban a kirakatok kész múzeumok és az iskolából hazamenet sok olyan dolgot lát a gyerek, amiről a tanítónak a legtöbb esetben fogalma sincs. Egy egész éven át ismételt figyelmeztetések nem tudják paralizálni azt, amit gyakran egy perc alatt hallott vagy látott a gyerek.'' A falusi gyereknek megint egészen más iskolára van szüksége, mert ott megint más élettapasztalatai vannak. Nem hagyható figyelmen kívül — Masaryk szerint — az sem, hogy a mai gyerekekre az olvasmányoknak és az újságírásnak is nagy hatása van. A gyerekeket érdeklő újsághíreket bele kell fűznünk a tanításunk menetébe, hogy az élettel is kapcsolatot tartsunk. A laikus és a felekezeti iskolák különböző elvi álláspontját, mely nemcsak vitákra, de sokszor elkeseredett harcokra ad alkalmat, élesen világítja meg Masaryk, amikor hangsúlyozza, hogy a vallás és erkölcs különböző két dolog, de rámutat arra, hogy nem tudja elképzelni az embert, aki Jézus tanításának vagy az ószövetségi tanításoknak megismerése nélkül nőne fel Európában. Nem egyszer hangsúlyozza, hogy felfogása szerint a vallás a lelki életünknek és kultúránknak eleme és így nemcsak a vallásoktatás és a vallás, de a vallásgyakorlat is nagy és elintézetlen kérdése az iskolapolitikának. Kétségtelen, hogy amíg kevéssel ezelőtt még a polgári nevelés és a valláserkölesös nevelés egymást kizáró tényezőkként és elvekként állottak egymással szemben, addig ma már világos a legtöbb pedagógus előtt, hogy a kettő egymást ki is egészítheti. Polgárt nevel az államnak az egyik, hívőt az egyháznak a másik, embert a társadalom részére a kettő együtt. A demokratikus köztársaságnak is vannak igényei az iskolával szemben: olyan nevelést kíván, amely önállóságra, öntudatosságra és becsületességre neveli a gyerekeket. Mai nevelésünkről az a nézete Masaryknak, hogy nem virtusra (kuráži) nevelünk. Az eredmény, hogy „ülünk mint a békák a pocsolyában és vartyogunk egymásra.'' Vállalkozó szellem annál kevesebb van bennünk és még ma is a nyugdíjképesség a legfőbb ideál a tanult ember életében. Az iskolán és a tanítón kívül a gyerek természete az, amellyel számolnunk kell, mikor eredményeket akarunk elérni, mikor nevelő kötelességünket akarjuk végezni. 69