Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - I. Zaratusztra

vetül a Golgota árnyéka a lelkükre. Zaratusztra sem kerülte el sorsát. Mondom, 48. fohászában meghatottan olvasom feltörő panaszát: Hol, melyik ország lesz az én hazám, hová, merre indulhatok, valahol messze, hogy nyugodalmat leljek! Fent és alant hiába keresném, ' nincs egy jó barátom, —nincs nékem barátom! Nincsenek kincsei, nincsenek földi javai és barátai sincsenek. Egy jó barátja van, a hűeknek igaz barátja: Isten. Kéri is szelíd szóval: Szóljál hozzám, én Istenem, kérve kérlek, add, hogy megérthessem szódat. . . kérve kérlek, mond meg nékem! Nem férfihoz illetlen balgaság-e, ami szól belőlem, alázatos csendes megadásom nemcsak üres szó és hiábavalóság-e? Szívemben maradhatsz-e végig, lelkemben hordozhatlak-e? Hol hát az igazság? Amit gyűlölök ma, egykor úgy szerettem s amit ma átfogok odaadó hévvel, tán gyűlölni fogom egykor. Igen, ráásít Zaratusztrára is a nagy semmi árnyéka és megzavarodik a lelke. Érzi, hogyan indul hangtalan némasággal döntő csatára enlelkében két sereg. És mit jelent, hogyha győzelmet arat és mit jelent a legyőzetés? íme, a nihil! Véres verejték gyöngyözik a próféta lelkén: valahogy nem hisz saját művében, felveti a kérdést is, hogy áldozzon-e délceg paripákat Istenének. Bálványimádó áldozatra határozza el magát? Ember testvéreim, a megrokkanó lélek bálványimádó áldozatra határozza el magát, mert nem bírja tovább önmagának örök feláldozását, belefáradt a magamegadásba és odamenekül a sokkal könnyebb áldozathoz, külső javaknak oltárratételéhez. Atyám, atyám, miért hagytál el engem? — sikolt a magára maradt lélek, nem bírja tovább fenséges magányát, isteni hangzatok után emberi szóra vágyik és epedve sóvárogja, hogy erejének feszültségét váltsa fel a gyÖngeségnek elernyedtsége. Igen, gyöngének lenni, gyöngének lehetni, élvezni a gyönyört, hogy szabad gyöngének lennünk, ha csak pillanatokra is, a prófétás lelkeknek legsúlyosabb megpróbáltatasa. Zuratusztrának, az Isten büszke dalnokának megroskadása nem homályosítja el nagysága fényét. Ellenkezőleg embernek mutatván be a hőst, közelebb hozza hozzánk, érthetővé válik részünkre és a részvét révén testvérünkké fogadjuk mi gyönge emberek őt az erőset, aki minden elhivatottsága mellett is gyönge ember maradt a lelke mélyén. Gyönge ember volt, mert ő is vágyakozott, hogy ne csak adjon örökké, hanem módja legyen egyszer, legalább egyetlen egyszer az életében kapnia is valamit embertársaitól. És mit kapott? ím halljuk panaszát: Tél volt, hideg tél. Hozzájuk jöttem, hajlékért esengtem, és be nem engedtek. De elűztek, tova űztek, kívül az ajtón és nem csak engem, állatjaimat is, melyek velem voltak, melyek úgy remegtek az Isten hidegében. ITgy van, nincs könyőrület. Fenékig kell üríteni a keserű poharat. Ki ne tudná, hogy Krisztus urunk is hiába keresett menedéket tanítványainál, azok is aludtak, míg ő véresen verejtékezett embersorsának súlya alatt. Az Olajfák hegyének verejtékes megpróbáltatása után a Golgota következett ... 19