Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

4. A tanítói pálya - II. A tanítói pálya követelményei

Önmagát ismerni és növendékeit megismerni az első követelés, amit a tanítóval szemben támasztunk. Két generáció találkozásáról és összhangolásáról vagy hangzavaráról van szó. Hány tanító van, aki között és növendékei között áthidalhatatlan ellentétek mutatkoznak és inapról-napra mélyülnek, amely a pedagógiai tevékenységet teljesen lehetetlenné teszik! Hány tanító van, aki sohase veszi észre, hogy mennyire úntatja és fárasztja növendékeit? Hány tanítónak az erőszakossága vált ki ellenszegülést a gyerekek között, hány csínytevésnek, összeesküvésnek az oka a tanítónak lehetetlen természete! Az öregebb generáció a fiatalabbat a tekintély elve alapján engedelmességre akarja szorítani, bürokratikus intézkedésekkel próbálja szabad mozgásában korlátozni, ismeretekkel boldogítja, amelyekben kételkednie tilos. Hogy az engedelmesség legtöbbször szolgalelkűséget jelent, azzal keveset törődik a tekintélyére féltékeny pedagógus. A korlátok ellen lázadó ifjak szabadossá lesznek, de nem szabaddá, mert nem tudják, hogv a szabadság önkéntes alárendelés örök törvények hatalma alá. Növendékei megismerésében nem bízhatja magát a tanító intuitív meglátásaira, hanem tudományos módszerekkel is próbálkoznia kell, hogy szellemük természetét feltárhassa. Az úgynevezett született pedagógus, aki egy művész érzékenységével szinte ösztönösen érzi meg, hogy növendékeinek mire van szükségük, az tanítását ehhez szabja és nevelő munkája metódusaiban ritkán téved. A tucat-pedagógus azonban nem bízhat ösztönös megérzései csalhatatlanságában, különben egymásra halmozódó tévedések áldozata lesz. A pesszimista természetű tanító rosszakaratot, csínytevést, gonoszságot fog látni minden megnyilatkozásban, az optimista még a valóságos erkölcsi hiányokat se fogja észrevenni. Tudományos és elsajátítható metódusokkal kell a legtöbb esetben az ifjúság megismerését megkísérelnünk. Vigyáznunk kell, hogy módszerünk ne legyen mechanizált, hanem sokoldalúságával felölelje mindazt, ami egy ember egyéniségének megállapításához kéli. Jóllehet a tudományos módszer sem vezethet teljesen tökéletes eredményre, nagy előnye, hogy megőrzi a radikális véleményalkotástól. Psychofizikai mérések, intelligenciatesztek, környezettanulmányok, vérmérsékletvizsgálatok adják meg a lehetőséget, hogy növendékeinkről képet alkossunk. A tanítónak a növendékéről alkotott ítéletét meg is kell tudni indokolnia, ezért nem támaszkodhat csak intuitív megállapításaira, hanem rendszeres tanulmányokat kell végeznie. A tanító kettős feladatának: az oktatásnak és nevelésnek pedagógiai egységbe való olvasztása súlyos problémát jelenthet pályánkon. Spranger megkülönböztet olyan tanítókat, akik inkább a neveléshez értenek és az oktatás tárgyai iránt kevéssé érdeklődnek, és olyanokat, akik inkább tárgyi ismeretek közlésére alkalmasak, a nevelő készségük kevesebb. Az előbbiek az 163